álmokat öl a csend…
földig ér a sóhaj
ezüstöt szitálnak éveim
deres a hollóhaj
emlékek képe
ködbe vész
megfakultak az arcok
nincs mosoly
csak szenvedés
s kivéreztető karcok
ezüstöt szitálnak éveim…
elsírva minden könnyem
én mégis
mégis
Jézust hívom
hogy éltem’ megköszönjem
s didergő levéllel áldozok
a lombfosztó dérnek
s tudom
érzem
hogy a fák
az égig érnek