Bihari Csilla Rózália : A másik oldal 2.

Nyomtatás

Amikor felébredt azonnal kiderült számára, hogy a nem éppen bájos nénikéjének egész nap rossz napja lesz. Nyílván az éjszakai zenebona miatt haragudott, amiért Patrik most kénytelen volt viselni a következményeket.

Igaz, a történtek után a fiú nem igazán tudott Judit néni sápítozásával foglalkozni, hiszen csak egy gondolat járt a fejében: ő különleges. Reggel megpróbálta egy kézsuhintással az ágyra pakolni a párnákat, de az egyik nekivágódott a szekrénynek, és levert róla egy törékeny díszt. Egy cicát, ami a nagynéni kedvencei közé tartozott. Patriknak alig sikerült elkapni, mielőtt több darabban csilingelt volna a padlón. Úgy döntött majd keres valami biztonságos helyet, ahol senki nem látja meg gyakorlás közben, és természetesen nem esnek áldozatul a nagynéni csecsebecséi sem. Nem felejtette el, amit Anna mondott arról, hogy az emberek előtt nem fedheti fel a képességeit. Biztosan megijednének tőle, vagy a bolondok házába dugnák. Azért elég mókás lenne, ha felröptethetné, mondjuk az utcáról, valamelyik goromba kéregetőt, akik nyomoréknak adják ki magukat, és az összecsukorgatott pénzből minden este berúgnak, ahelyett, hogy élelmet vásárolnának, vagy meghúznák magukat valahol. Tavaly, mikor végzett a virgácsárulással, és sötétben hazafele tartott, az egyikük az összes pénzétől megfosztotta. A megmentője egy magas fiú volt, talán valami sportoló lehetett. Ő kényszerítette a tolvajt, hogy adja vissza a pénzt, és egészen hazáig kísérte Patrikot.

Most már egyedül is boldogulna, mosolyodott el magában.

Arra rezzent fel gondolatai mélyéről, hogy valaki élesen kocogtalja az ablakot. Mikor odapillantott, nagyon meglepődött. Nem valaki volt, hanem valami. Egy galamb ült az ablakpárkányon és apró csőrével rendíthetetlenül kopolta a vékony, szemcsés ablaküveget, akár egy fakopáncs a fa törzsét. A fiú odament és ablakot nyitott a madárnak. Az pedig, ahelyett hogy elriadt volna, fogta magát, egy elrugaszkodó szárnycsapással egyenesen beröppent a szobába és rászállt Patrik ágyára. Az ágyon azonban egy pillanat múlva már nem egy galamb, hanem a mosolygós Anna ült.

— Szia! Megmondtam, hogy ma mutatok egy csomó vagány dolgot.

— Azta! Ezt meg hogy csináltad? Ilyent én is tudok? — ámult a fiú.

— Igen, ha rájössz, hogy milyen állat van benned — magyarázta nagy szakértelemmel a lány.

— Azt meg honnan kellene tudnom?

— Érezni kell, vagy megálmodni. Akarni kell, hogy az az állat legyél, de csak egyféle állat lehetsz, és nem több.

— Rendben, de neked ez hogyan sikerült egyáltalán?

— Igazából én sem tudom. Csak ültem egy padon és magokat szórtam a galamboknak. Egy dagadt fiú pedig odarohant, elriasztotta őket, aztán azon kaptam magam, hogy egy ablakpárkányon üldögélek a többi madárral, és fura hangokat adok ki. Eléggé megijedtem először, aztán eszembe jutott, hogy mekkorát nézhetett a fiú, amikor huss, elrepültem. De nyugi, ha addig nem sikerül, majd a suliban segíteni fognak. Lesz átváltozástanunk harmadikban.

— Átváltozástan? Elég ijesztően hangzik, vagy nem? Mutass még valamit!

— Rendben, de egyelőre ne próbálj utánozni!

Anna összetette két tenyerét, mintha vizet tartana benne, és lecsukta a szemét. Először egy apró vörös gömb keletkezett a markai fölött, aztán elkezdett dagadni. A lány kezeivel forgatni kezdte a tűzgolyót, amíg hatalmas nagy izzó gömbbé nem kerekedett, aztán, mintha egy kosárlabdával célozna, ellökte a gömböt. A tűzgolyó egy kövér cserepes virág fölött vízzé változott, majd lassan egyenletesen lecsorgott a virág tövére. Patrik szájtátva figyelte a műveletet, de Anna nem várta meg, amíg kifejezi csodálatát. Felállt, és letört egy apró levelet az egyik szobanövényről, majd Patrik tenyerébe tette.

— Mi… mit csináljak vele?

— Érzed, hogyan fuldokol a levél? Mentsd meg, különben mindjárt meghal!

— De hogyan? Én nem tudom, hogyan kell. Még soha nem próbáltam.

— Koncentrálj, és találj ki valamit! Gyerünk, Patrik! Menni fog! Érzed majd, hogyan kell! Az ösztöneid tudják.

A fiú összeszorította a szemhéjait, majd a mutatóujjával simogatni kezdte a levélkét. Az lassan felemelkedett, és apró hajtást bontott a letört száracskából. Egyik hajtás a másikból nőtt ki, egyik gyökérinda a másikból ágazott el, míg végül, Patrik kezébe hullt egy gyönyörű, kövér szobavirág. Anna már ott is termett egy üres edénykével, amibe pár szem földet szórt egy másik edényből, majd megsokasította azt. Együtt ültették el a növényt, ami lassan temérdek apró virágbimbóval lett tele.

— Azt hiszem, most már értem — mondta Patrik. — Irányítani tudjuk a természetet, és a négy elemet. Ezért vagyunk képesek repülni is.

— Igen, de ez nem minden. Ezek csak az alapok. Az ősi tündérképzőben rengeteg más varázslatot megtanítanak majd. Nem csak mi vagyunk az egyetlen természetfeletti lények, Patrik. Nekünk az a dolgunk, hogy megvédjük az embereket és a természetet a gonosztól. Ezért majd meg kell tanulnunk harcolni, és védekezni.

— Miféle gonosztól? Azok is mágusok? És hogyan fogunk varázsolni, ha nincs varázspálcánk?

— Te aztán tudsz kérdezni. Vannak köztük mágusok is. Nem fehérboszorkányok, mint mi, de van, aki tud varázsolni. Nem szabadna elmondanom neked, de kihallgattam párszor a szüleimet, meg a nagypapát és megtudtam, hogy léteznek gonosz szellemek, akiket démonoknak neveznek, és ők nagyon veszélyes lények. Biztosan azért titkolták előlem is, mert még nem vagyok felkészülve az ilyesmire. És minek neked varázspálca, ha az erő benned van? Minden gondolattal tudsz varázsolni, csak gyakorolni kell hozzá. Nézd!

Azzal Anna levette Judit néni díszét a szekrényről, a cicát, ami éppen csak megúszta Patrik reggeli kísérletezését, és a kezeit fölé tartva elmormogott halkan egy sort valami idegen nyelven. A dísz egy villanással átváltozott igazi, puha fehér kiscicává, majd felpattant és először Annához, majd Patrikhoz simult. A lány csettintett egyet, és egy tál tej termett a szőnyeg mellett, a padlón. A cirmost cseppet sem kellett kérlelni. Azonnal ott termett, és rózsaszín nyelvecskéjével szaporán lefetyelni kezdte a fehér folyadékot. Patrik szó szerint el volt varázsolva. A szőke kisfiú, és a gesztenyebarna kislány csak ültek az ágy szélén, és nézték, ahogyan az apró fehér állat halkan elfogyasztja a tál tartalmát, majd körbetáncolja a szobát.

A gyerekek sokáig nem szóltak egymáshoz. Anna látta, hogy a vele egykorú árva fiúcska szemében valami új csillogás lobbant lángra. Otthonra talált. Patrik csak figyelte, ahogyan a hosszú hajfonatokat viselő pirospozsgás tündér elbűvölte az egész házat, és valami furcsa melegséget csempészett a szívébe: az otthon melegét.

A bűvös pillanat azonban megint Judit néni rikácsolására tört darabokra. A nagynéni éles hangon követelte, hogy Patrik adja elő magát, mert biztosan valami rosszban sántikál, ha egész nap a szobájában ül. A vénkisasszony nem kért bebocsátást, csak hátravágta az ajtót, de csak az ágyon üldögélő fiúcskát találta a szobában, amint egy könyvet olvas. Rosszallóan körülnézett, majd odatipegett a polchoz és megigazította a terítőn a cicás díszét. Azzal sarkon fordult, és visszament a nappaliba, de menet közben még meghagyta Patriknak, hogy vigye le a szemetet, és menjen el bevásárolni a vacsorához.

— Húha! Ez meleg volt! Hogy csináltad? — jött elő meglepődve Anna, aki a közeledő zsörtölés hallatára csettintett egyet és a szekrényben termett, de teljesen megfeledkezett a cicáról és a tejről.

— Hát, visszavarázsoltam, azt hiszem. Csak intettem a kezemmel és eltűnt. Judit néni kidobott volna vele együtt. Ki nem állhatja, ha bármi bekoszolja a parkettát, vagy a szőnyeget.

— Nagyon ügyes vagy! Látod! Menni fog ez.

— Köszönöm, hogy segítesz! Egyedül biztosan nem tudnám.

— Akarod, hogy elmenjek veled bevásárolni? Lent megvárlak, rendben?

— Persze. Azonnal jövök, csak cipőt, meg kabátot húzok!

Patrik felöltözött, és már szaladt is le a lépcsőházban a szatyorral. Aztán gondolt egyet, lekukkatott, mivel nem látott egy árva lelket sem, felemelkedett és leszáguldott a karzat mentén. A repülés nagyszerűen ment, alig várta, hogy újra kipróbálhassa kint, a szabadban. Persze nehéz lesz olyan helyet találni, ahol nem veszik észre, hiszen egy nagyvárosban mindenhol emberek nyüzsögnek. Anna éppen hóangyalt készített, amikor kiment az ajtón. A lány felállt, szemügyre vette a művét, majd fölé tartva a kezét lassan elolvasztotta a havat az angyal körvonalain belül. 

— Így sokkal szebb. Nagyot néznek majd a lakók. Azt fogják hinni, hogy valami isteni jel. Elég babonásak az emberek, nem gondolod?

— Mi meg varázsolni tudunk.

Huncutul összenéztek, majd harsányan felnevettek.

— Csak nem gondolod, hogy tényleg elmegyünk bevásárolni? A mágusok nem vásárolnak, hanem varázsolnak. Most elmegyünk egy olyan helyre, ahol gyakorolhatsz kicsit, anélkül, hogy bárkinek baja esne. Gyere! — Azzal Anna behúzta Patrikot egy sikátorba, kezeivel egy ovális alakzatot rajzolt a levegőbe, ami egy áttetsző anyagú valamivé vált. Anna egyszerűen besétált abba a valamibe, maga után húzva a fiút is. Egy tó partján kötöttek ki. A vizet már enyhe jégréteg borította.

— Ez tündérkapu volt, igaz?

— Igen, majd ezt is megtanulod, ha elég felkészült leszel. De most mást próbálunk ki. Menj közelebb a tóhoz és olvaszd fel a jeget! — parancsolta Anna.

Patrik pedig szófogadóan lépett egyet előre, kinyújtotta a karjait, majd erősen koncentrált, de öt perc kínlódás után csüggedten engedte le a kezeit. A lány biztatására újra, és újra megpróbálta, de félóráig egyáltalán nem járt sikerrel.

— Tudom már. Gondolj valami melegre, valami jóra! — adta az utasítást.

Patrik kezei újra felemelkedtek, és egy pár pillanat múlva látni lehetett, ahogyan az erő kitör a tenyereiből, és érintkezik a jégtükörrel, majd egyre nagyobb léket olvaszt a tavon. A fiú a sikertől megrészegülve Anna nyakába ugrott, örömükben szökdécselni kezdtek.

Lassan sötétedett, ezért úgy döntöttek, hogy jobb, ha visszamennek, mielőtt a nagynéninek szüksége lenne a hozzávalókra a vacsorához. Anna elolvasta a bevásárló listát és minden szükséges árut belevarázsolt a szatyorba. A bejárati ajtónál kisebb tömeg verődött össze, mire visszaértek. Mindenki a különös hóangyalt akarta látni, lefényképezni. Patrik, mivel a lépcsőházban megint nem volt egy lélek sem, ugyanúgy ment fel, ahogy lejött. Mágusnak lenni kényelmes, vonta le a következtetést. Csendben bevitte a konyhába a szatyrot, majd bement a nénikéje szobájába, hogy közölje, épségben hazaért, az üzletben mindent megtalált.

— Rendben van, menj a szobádba! — érkezett a válasz, de Judit néni olyan feszült figyelemmel nézte a tévét, hogy még a fejét sem fordította felé. — Most nem tudom, mit mondott az a mocsok szélhámos — jött a szemrehányás. Patrik éppen bocsánatot akart kérni, de a szava is elakadt. A néni szája nem mozgott, de továbbra is hallotta a hangját. Hallotta, mit gondol! — Ez a plázacica is egy hülye liba, jaj, hogy utálom! Megérdemelné, hogy kikosarazzák, de Pablo túl tökkelütött, hogy észrevegye, mi folyik itt.

 — Te mire vársz? Miért állsz itt? Cukorkát nem tartok a házban, hiába várod.

Patrik rájött, hogy nénikéje most már tényleg beszél, sőt, ráförmedt, úgyhogy bocsánatkérést hebegve iszkolt a szobájába, ijedten ült le az ágyára. Hallotta, hogy a nagynéni a szappanoperáját kommentálja gondolatban. Hallotta a gondolatait. Ettől egy kicsit el is pirult. Ez biztosan valami tündér-dolog, nem volt biztos benne, hogy akarja ezt.

Nem tudta, hogyan lehetne kikapcsolni, aztán rájött, hogy Anna majd biztosan tud segíteni neki. Ettől kicsit megnyugodott, de kénytelen volt elviselni, hogy vacsora közben Judit néni gondolatai folyton ott visítoztak a feje körül. Nem voltak olyan szörnyűek, mint ahogy várta, s róla nem is szólt egy vakkantásnyi sem, de a csitíthatatlan önsajnálattól és a mogorvaságtól Patriknak megfájdult a feje mire lefekvésre került a sor. Anna majd segíteni fog, nyugtatta magát Patrik, aztán rájött, hogy a lány nem említett semmit arról, hogy értené a gondolatait, vagy hogy egyáltalán képes lenne az emberek fejébe belenézni, pedig ha tudna, már biztos felhasználta volna valami jó kis tréfára. A lányon látszott, hogy élvezi az erejét, az is, hogy szereti megtréfálni az embereket, szóval, ha tudna valamit a gondolatolvasásról, azt már elmondta volna.

A fiú minél többet gondolkodott, annál jobban kiment szeméből az álom. Harry Potter. A könyv megnyugtatná, de nincs meg a folytatása. Holnap majd benéz az antikváriumba, hátha Alexander úr már megkapta a következő részt. Szüksége volt Harryre, szüksége volt a varázslatra és egy testvérre. Anna ott volt neki, de még nem ismerte jól a lányt, bár még nagyon fiatal volt, de tudta, hogy elsőre nem ajándékozhatja oda a teljes bizalmát egy idegennek, bármilyen kedves legyen is az illető.

Patrik nagyon nehezen aludt el, s álmában nagyon hideg volt. A tó partján járt, ahol Annával gyakoroltak. A jég újra befagyott, fekete, sima tükre visszaverte a Hold fényét. Patrik óvatosan rálépett a jégtükörre, de hirtelen visszahőkölt, amikor lepillantott. Valami furcsa embertelen árnyat festett a halvány fény a fekete tükörre. Ez nem ő volt, de mégis. El akart futni az árny elől, de hosszan csúszott a sima felületen, s ahogy fékezni akart, kimeresztett karmai végigszántották a jeget.