Az eset rögtön a nagy nyakláncok éjszakája előtt történt, amikor gombák gurultak, vagy a gurulások gombáztak. Nehéz lenne a zuhanás pontos formáját meghatározni…
Jól megrakott kerekasztal körül ült a társaság, de higgyék el, rengeteg ember van, aki azt képzeli magáról, hogy nem ő „a Lajos”. Ehhez persze nem árt ismerni az egykori „Úristen, én vagyok a Lajos” című jelenetet, amiben Kazal László, a felvilágosulásig boldogan nyakalta az ingyenesnek vélt nedűt. Úgy volt, hogy az a bizonyos Lajos mindent áll, de a sötét szemüveges tökrészegség adott fázisában, a gondolkodás már csak szende gomolygás… Hát így valahogy, vagy ehhez hasonlóan esett meg az az eset.
Azon az estén Hátrasapka gyúrt, dagasztott, domborított. Jó kedvében, egymás után négyszer énekelte el a „Fül, fül pirogjai a zöldnek” kezdetű, életveszélyes dallamra átírt saját szövegét. Még párszor szemcseppentett Tubarózsa plüssmacijának, aztán úgy gondolta, ne pocsékolják a drága terülj-terülj tompítót, még akkor sem, ha…
Ha mi? Ez itt a nagy kérdés, mert ő nem volt a tudathatárokon túli Lajos. Arra az egy estére nem kért határátkelési engedélyt. Együtt mentek fel, mindenki belátása szerint rendelt, ettől púposodott úgy fel az asztal.
Hátrasapka soha nem tekintette magát visszapillantótükörnek, de amikor előrelátó emberként fejben összeszámolta a kifizetni való méreteit, nyíltan, de rendkívül hanyag hanghordozással megkérdezte, kinél mennyi pénz van. Az ő zsebében egy, akkoriban sokat érő százas lapult, a negyedénél többet nem szeretett volna a szétpukkadt, piros léggömbök és szappanbuborékok sorsára juttatni. Mikor meghallotta a sok nulla végösszegének nulláját, becserepesedett, mint egy növényekkel teli apró virágágy.
Éppen úgy két és félszer a százasának összegénél tartottak. Most mit tegyen? A Hold sajtját nem reszelheti le, és ez a drága társaság simán áthárítja a felelősséget. A harmatcsepp harmad érzéketlenségével nevezik át meghívónak. Nem mondom, volt benne némi igazság, de azt sosem állította, hogy ő lenne a Lajos.
Felelőtlennek is lehetne nevezni, de a dobogók dobbantás után nem teszik lehetővé a folyamatos lágy ringatózást, a számlafelelős pozícióra sem tört ilyen hirtelen.
Valahová muszáj bepottyanni. Nos, emilyen szögletes előzetes után, zsoldkönyvével a zsebében, mikor a szabályzat értelmében civil ruhát sem vehetett volna magára, meg kell mondanom, nem szándékozott rendőrkézre kerülni.
Abból minimum zárka, maximum zár lehet, kicsinyítőképző nélkül, igen kellemetlenül hosszú időre. A gondolatfonalait megtekergette, ekkor született meg a gombagurulós ötlet. A lejtő tulajdonságait lecserélte a fejtővel. Egyrészt Hátrasapkánek volt töve, sőt feje is, másrészt, ami lejt az fejteni is tud.
A többiek mord orcátlanságnak nevezték „átverésüket”. Na bumm! Ő, meg az átverő?! Kezébe vette a helyzetet, pedig semmi kedve nem volt azonosíthatatlan fogalmakat összevissza fogdosni.
— Te Hátrasapka, én rendelek még egy nagy pohár brandyt, most már azért is alapon — csápolta oda bájos hangjával Sokadjára.
— Rendelj, kérlek, a saját felelősségedre.
— Ne sértegess, nekem olyan nincsen!
— Tudom.
— Meginnék még egy pohár cseresznyét!
— Én is!
— Én is!
— Én is!
Kiabálták kórusban Csaptragacs villámötletére.
— Emberek! Pincért az asztalnak, mert zuhan a repülés!
Nagyon érdekes! Bár azt gondolta, hogy egérfogóba került, de a kacsintó tekintetek szélvész sebességgel jelezték az egyetértést. A pincér térült, ők pedig fordultak a rendelés után.
Lányoknak lejtőn könnyebb rohanni, a fiúk bírják az épületkerülős, picit lejtéssel könnyített óriási vágtát. Valószínűleg sebességi rekordokat döntöttek, akkor alighanem senki sem érhette volna utol őket.
Bár nem egyeztettek, kifulladt lihegéssel, mégis a park szélén préselték össze a rácsokat a fiúk és lányok. Még a katona is, az a bizonyos, aki meghívta a társaságot… vagy mégsem. Percekig levegőért kapkodtak, majd mikor ismét bevetésre kész állapotba kerültek, ahelyett hogy a nagyon messze távozás összevarrott mezejére léptek volna, ugyanaz a Sokadjára jáspisolta Hátrasapka szemébe.
— Azt mondtad, van egy százasod, nem? Na menjünk a Daciba! Szeretem az esti kávét, bérbe vehetsz nekem egy duplát. Ez a rétesbéles meghívott minket, irány a portásgeneralisszimusz mellett fel az emeletre!
Hátrasapka nem hüledezett, nem is ellenkezett. Mögötte viharfelhőkbe bújt szivárvány, előtte ugyanaz, derűs égre pingálva.
Nem kapták el, ennyi belefér még — gondolta. Rosszul
Legutóbbi módosítás: 2017.01.12. @ 11:14 :: Boér Péter Pál
