A vadászok az első napsugarakkal ébredtek, összeszedték holmijukat és csendesen elmentek. A nagy tölgy alatt rövid ideig tanácskoztak, áldást kértek a vadászatra és elhagyták a tábort.
A férfiak távozása után az asszonyok ébredtek elsőnek. Felrázták az öreget, aki a tűz mellett elbóbiskolt. A nagy szürke kutya virrasztott helyette, az öreg csak Farkasvér néven szólította. Már jó pár nyarat megélt szegény pára. Egyik vadászaton egy farkas megsebesítette. Azóta sánta, de nagyon éles hallású és nagyon éber, úgy, hogy megszolgálja még a falatot, amit megeszik. Az öreg vadász a gazdája. Így elnézik neki, ha ketten őrködnek, és ő el- elbóbiskol.
A tüzet mindig őrizte valaki, az idős vadász már negyven nyarat megért, kezein, lábain görcsös elváltozások voltak. Arcán, testén régi sebhelyek tanúskodtak a kemény életről. Kacsázó léptekkel ment vastag ágakért, hogy megrakja a tüzet. Nehezére esett a mozgás, de ha enni akart, akkor a ráeső munkát el kellett végeznie. A törzs tagjai nem ülhettek tétlenül, már a három, négynyaras gyermek is kapott feladatot. Minden kézre szükség volt a törzsben, tenni is kellett az életért, az ételért.
Ma a gyerekek feladata volt apró halakat fogni a sekély vízben. Vesszőből font kosarakat helyeztek a vízbe (ezek voltak a varsák ősei). Hal sok volt, araszos keszegek, márnák. Amit kifogtak, begyűjtötték egy nagyobb kosárba, melybe harmatos zöld fű között friss maradt a hal. A türelmetlenebb gyerekek vagy talán az éhesebbek, egy-egy apró halat bekaptak, éhüket csillapítva.
Fiatal nők jöttek hangosan beszélgetve. Hozták a kiürült kosarakat, folyt a munka. A táborukhoz közel, a vízparton pucolták a halakat, éltesebb korú asszony sózta, hosszú vékony fűzfaágakra felnyársalták, majd a tűz mellett füstölve szárították a finom illatos húst. A márnák ikráit a tűzbe vetették. A kutyákat a halak belsőségeivel etették, volt három nagy szelíd, farkasra nagyon hasonlító kutya, és voltak apróbb nagyobb kölykök is. Azok acsarogva falták a halmaradékokat. Az asszonyok néha vesszővel elkergették őket, közben jókat nevettek a kutyák nem éppen barátságos fondorlatain. Amikor kiürült a kosár, megint vitték az üres kosarakat, és hozták a hallal megrakottakat. Így ment ez addig, amíg nem hallották meg a nagydob hangját. A dobszó azt jelentette, vissza kell menni a tűz mellé, mert eljött az étkezés ideje.
Bobomé a nagy kőre rakott étket körbetáncolta a hosszú dobját ütve, és áldást kért az állatok szellemétől, mindig annak az állatnak a szellemétől, aminek a fogásából éppen a húsa volt a kövön. Most frissen füstölt halat tálaltak fel. Az ínycsiklandó illat belengte a környéket, vadfokhagyma és málna volt még terítéken a hal mellé.
Halaknak szelleme, Rúni népe kéri,
Oh, kérünk téged, áldj minket
Étkünkért köszönet,
Ezen étel a tied (három füstölt halat tett egy levélen a kőre, mellé három fokhagymát és egy kis kupac szép, hibátlan málnát).
Hála és köszönet!
Áldozati kövedre letettem,
Halak nagy szelleme fogadd el,
Rúni népe esdve kér.
Hála az étekért Köszönet a kifogott halakért.
Ahogy Bobomé befejezte a mondókáját a törzs minden tagja meghajolt a kő felé, és azután elvették a számukra előkészített halat. Mindenki evett, amennyi kellett neki, ha volt étel bőven, nem kellett spórolni a fejadaggal. Amikor végeztek, ismét meghajoltak a kő felé s igyekeztek vissza a dolgukat intézni. Addig kell az élelmet begyűjteni, amíg az a közelben tartózkodik, vagy le nem érik.
Idősebb nők egy csoportja pár apró gyerekkel, akik bőrzsákban a hátukra voltak kötve, éppen tojásokat gyűjteni mentek. Nagyon fontos étel a tojás. Ha megisszák, akkor is erőt ad, de ha a forró kövek közé rakják, akkor finom falat, és a kisgyerekek is nagyon szeretik, főleg a kövek között készültet. A Várandós asszonyok (most három van a törzsben) szívesen fogyasztják e finom csemegét. Néha, nagy örömükre találnak olyan tojásokat, amit ők töltött tojásnak hívnak (ezek a fias tojások). Ezt, ha meglelik, forró kövek között megfőzik, és várandós nőkkel és gyengélkedő vadászokkal etetik, nagyon tápláló, ízletes falatok.
Asszonyok kaparták és törték a megszáradt bőröket. Dorongokkal ütögették, homokkővel dörzsölték egészen addig, amíg hajlékony és puha lett. Az apró vadak bőréből az apróságoknak készült a hideg időszakra meleg ruha.
Termett vadon egy áldásos növény, csodálatos kék virága szemet gyönyörködtető, de ha sokat szednek belőle, beszárítják, beáztatják, tilolják, ványolják, majd, amikor már rövidülni kezdenek a napok, a hosszú szálakat megsodorják, és fáradságos munkával készítenek belőle textilt. Van Rúni törzsében egy ember, aki ezt a csodálatos anyagot meg tudja szőni. Sokkal elviselhetőbb a hideg, ha az irha alatt ebből a szövetből viselnek a testükön takarót. A cserkészek egyik csapata a Nagyhegy oldalában megtalálta azt a helyet ahol nagyon sok gyapjút fújt össze a szél. A hegyi kecskék vedlése befejeződött, bundájuk elhullatott részét a cserkészek és az asszonyok összegyűjtik. Nemez készül majd a gyapjú kimosása után belőle, abból meg jó meleg lábbelit a havas, hideg hónapokra. Bobomé lánya nagyon ügyesen készíti a nemez lábbeliket. Jó puha, száraz fűvel kibélelik, hasított szíjjal szorosan a lábukra kötik, és nem engedi át sem a vizet, sem pedig hideget télen.
Mióta a szappanvirágot megtalálták, nagyszerű anyagot tudnak készíteni. Nem messze tüzet gyújtanak a kiszáradt vízesésnél, ott a nagy kőüstbe melegítik a vizet a művelethez. Mola jött rá, amikor a meleg víz, amiben megáztatták a szappanvirágot, ráfolyt a gyapjúra, az úgy összeállt, hogy valamire fel lehet használni. Azóta öntözik meg a gyapjút, és egyre jobb minőségű nemezeket készítenek. Arra is ő jött rá, hogy gyékényszövetre kell teríteni és azután felcsavarni, s minden csavarás után jól meg kell ugrálni, verni. Az ugrálásban a gyerekek nagyon jól használhatók. Szívesen ugrálnak, tapicskolnak a nedves, vizes anyagon, ezzel tömörítik, ezzel vékonyítják. Ezt követően Mola különböző nagyságú kövekre borítja, szappanvirággal kezeli, és meleg vízzel zsugorítja. Így születik a nemez. Sarok nélküli csizma lesz belőle, a mokaszin őse. Puha szénával bélelik, bőrszíjjal felkötik a lábszárra. Kényelmes és meleg viselet télen is. Eseményszámba megy a törzsnél a nemezkészítés. Ilyenkor nagy a vigadalom a törzsben.
Ha a vadászok hazatérnek, sok húst hoznak, akkor kezdődik a vigalom, lesz sok száradó bőr, füstölni való hús, a hal már szárad, de az folyamatosan készül. A folyó e szakaszán sok a hal. A téli halat majd lombhulláskor szárítják, kibírják vele tavaszig. Ha nem lesz kemény a hideg, télen is lehet halat fogni, frissen, ünneppé teszi a telet. Eddig úgy néz ki, ha a vadászok is szerencsével járnak bő év köszönt a törzsre. Az asszonyok és a gyerekek meg a bölcs öregek nagyszerű munkát végeztek. Sok szakajtó szárított gomba van, a kisbarlangnál több kecske növekszik.
Ez is a törzs új találmánya, felnevelni a fiatal állatot. A fiúk közül páran szívesen gondozzák őket, jó móka, mert játéknak sem utolsó és a kecskék nagyon szelídek, nem szaladnak el, értik a beszédet, visszahívhatók. Egy kis fűvel, vagy szénával el lehet csábítani őket. Remélik, tavaszra már lesz szaporulat, gyarapodni fog a nyáj, akkor pedig lesz friss hús is télen.
Ezt a vidéket a nagy ormányosok már ritkán látogatják. Bölény az még van bőven, de nagyon veszélyes állat. Kevesen vannak a vadászok a nagy húsú bölények elejtéséhez, így csak az elhullajtott szőrükből készítenek nemez takarókat, amiken alszanak a törzs tagjai a téli és nyári szállásaikon. S mindezt az asszonyok készítik el.
A száraz vízesésnél két öreg feladata a melegítő kövek felfűtése és berakása a vízbe a kőüsthöz. A többi Mola és segítőinek a dolga.
Következő rész: A véletlen csodát terem
Legutóbbi módosítás: 2019.06.26. @ 08:14 :: Győri Irén
