A következő napok borzasztóan teltek. Kattogott az agyam, hogy is lesz ezután?
A távolság köztünk kilométerekké nőtte ki magát. Ilyen messziségből esélytelen meghallani a másik hangját. Így aztán kínos csend költözött fájdalmaink közé. S közben jártak a gondolataim.
A konyhában ültünk.
Átölelt. A végén kis ütögetéssel a fenekemen jelezte, hogy szabadulna már. Ennyi elég volt.
Hárman voltunk az ölelésben, ahogy hárman feküdtünk a hálószobaágyon is.
Szeretkezéseinkbe idegen formulák tolakodtak be, soha nem használt mozdulatok. Hónapok óta érezhető volt ez a keserű hármas. Kezdtem nem tudni, hogy hol érek véget én, és hol kezdődik a másik nő.
Egy-egy rövid időre, tisztán kivehetően ott volt az arcnélküli lány, és az orgazmus pillanatával mindig magával vitt a lelkemből egy darabot. Lassan üressé váltam, és magányossá.
Hétvégére elutazott. Azt mondta, hogy szakít vele. Engem szeret. Ez a két nap maga volt az örök végtelenség. Vajon tényleg szakít vele? Vagy csak nekem mondja ezt?
Megjött. Boldogan vártam. Azt hittem, hogy ő is boldog lesz, de nem láttam örömöt az arcán.
— Beszéltetek? — kérdeztem.
— Igen. Megbeszéltünk mindent — válaszolta. — Még táncoltunk is, teljesen barátian.
Hm. Táncoltak. Beletáncoltak az életünkbe. S vajon meddig tart a táncuk, amit ők táncolnak? Meddig lesz dal a lelkükben? S én kibírom-e addig?
Csak nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ki ez a nő!? Ki lehet?
Azon a héten a sógornőm jött hozzánk. Nagyon jóban voltunk. Alig vártam, hogy átöleljen és megnyugtasson, ahogyan egy reszkető gyermeket az anyja.
— Mi történt? Mondd már!
— Vége, mindennek vége.
Elfáradtam, elnehezültem, mire sírással küszködve újrahaltam azt a rémes napot.
— De mit mondott, ki a nő?
— Azt mondta, hogy egy kolléganője. Nála fiatalabb, és egy gyermeke van. A nevét nem árulta el — zokogtam.
— Tudod a számát?
— Igen, elmentettem.
— Muti… Basszus, ez a szám ismerős nekem!
Előveszi a telefonját, keresget a számok között.
— Megvan!
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:11 :: Varró Brigitta
