Volt egyszer egy ember, az embernek volt két karja és a karjai végén két-két tenyér, ahol lakott két-két ujj család. Apa volt a hüvelykujj, anya a mutató és volt nekik három gyermekük, a középsőujj, a gyűrűsujj, és a szófogadatlan kisujj.
Egyik nap, amikor az ember a kertben szunyókált, nem volt semmi dolga, a kisujj elhatározta, hogy elmegy világgá.
Testvérei hiába mondták neki jobbról, balról, hogy ezt verje ki a fejéből, a jobb kézen lévő kisujj komolyan gondolta. Vágyott arra, hogy felfedezze, mi van a tenyéren és kerten túl.
A gazdája, az ember úgysem veszi észre, ha elhagyja. Különben is ott marad neki a másik kisujj. Minek neki mindenből kettő. Elégedjen meg egy kisujjal.
A szülei sem tudták lebeszélni. Apja a hüvelykujj mérgesen ráripakodott:
— Ne légy ostoba! Az embernek minden ujjára szüksége van, nem szabad elhagynod. Nagyon mérges lesz, ha észreveszi, hogy elmentél. Maradjál csak ott, ahol vagy!
— Édesapám, de én szeretném látni, milyen a nagyvilág — mondta komolyan a kisujj.
— Miért nem elég neked az, amikor a gazda jár-kel a világban? Akkor is nézelődhetsz, hallhatsz mindent. Nem kell ezért világgá menni. Ha jól tudom, holnap bemegy a városba, és mi is vele megyünk. Még sohasem fordult elő, hogy nem vitt minket magával. Most is így lesz. Meglásd, nagyon jól fogjuk érezni magunkat. A jobboldali és baloldalú ujjcsalád együtt megy kirándulni az emberrel — próbálta meggyőzni fiát a hüvelykujj, de hiába.
— De édesapám, én magam akarom felfedezni a világot — erősködött a kisujj.
─ Akkor csak menjél, de meg ne bánd! — hagyta rá az apja.
A kisujj elégedett volt, hogy világgá mehet. Milyen jó lesz neki. Nem kell állandóan a gazdája parancsait lesni. Most ezt tedd, most azt tedd! Fogd meg, ereszd el! Szünet nélkül ezt hallotta.
Ezentúl arrafelé mehet, amerre csak akar, semmi és senki nem fogja megállítani. Úri élete lesz. Bejárja majd az egész világot, és talán egy nap belőle is nagyujj lehet, mint testvéréből.
Amint már mondottam, az ember szunyókált a kertben egy árnyas fa alatt. A kisujj egy pillanat alatt leugrott a jobbtenyérről és nekiindult a nagyvilágnak.
Először is a hatalmas kerten kellett áthaladnia, hogy kiérjen az utcára. Már az első pár lépés után akadályba ütközött. A kertben folydogált egy kicsinyke patak. Megesett, hogy száraz nyáron majdnem kiapadt. Amikor az emberrel járkált le-fel a ház körül ez fel sem tűnt számára. Az ember könnyűszerrel átlépett rajta. Sajnos neki nagy erőveszítésébe került az átkelés. Majdnem belepottyant, amikor egy fűszál segítségével átevickélt a kis csermelyen. Nagyot sóhajtott megérkezve a másik partra.
Az igazi meglepetés csak ezután várta a kisujjat. Egy nagy madár szállt le a kertbe. Meglátván, igen megörült, hogy egy óriási hernyóra lelt. Mindjárt csipkedni kezdte, és meg akarta enni. Még szerencse, hogy a közelben volt a ház őrzője Bundás, és elkergette a madarat. A kisujj már majdnem megköszönte a segítséget, amikor Bundás felugatott:
— Nini, hiszen ez a gazdám kisujja! Hogyan került ez ide?
— Megyek világot látni — válaszolta hetykén a kisujj. — Köszönöm, hogy segítettél, de most engedj utamra! Még nagy út áll előttem.
— Tudod, hová mész, barátom? — vakkantott újból egy nagyot a kutya. — Viszlek vissza a gazdámhoz. Szegény már bizonyára keres téged.
Még mielőtt a kisujj tiltakozni tudott volna, Bundás szájába fogta és boldogan szaladt a szunyókáló emberhez.
Időben érkeztek. A ház ura még nem ébredt fel. Észre sem vette a hiányzó, jobb kisujjat.
A kutya visszahelyezte a fogai közt fityegő testrészt a gazdájához, és elégedetten csóválta a farkát.
Erre már az ember is felébredt. Kissé álmosan nézett körül.
— Mi van, Budás? — kérdezte. — Minek örülsz ennyire?
Ha a kutya beszélni tudna, bizonyára elmondta volna, hogy visszahozta az elkóricált kisujjat. Mivel erre nem volt képes, lustán leheveredett a gazdája mellé. Az ember talán azt hitte, házőrző ebe pihenni telepedett le a szomszédságába…
Amikor cigarettára akart gyújtani, csak akkor vette észre, hogy a jobb kisujjába görcs állt bele.
— Bizonyára ráfeküdtem — gondolta —, majd egy kicsit megtornáztatom, és helyre jön.
Így is lett. Pár perc múlva a fájó, görcsös érzés elmúlt a kezéből.
A kisujj kicsit bánkódott, hogy nem sikerült világgá mennie. Testvérei, szülei vigasztalták, végül megnyugodott, és türelmetlenül várta a holnapi napot, amikor a gazdával a városba mennek.
Itt a vége, fuss el véle!
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:21 :: Apáti Kovács Béla
