mi mást tehetnék e fénytelen éjben
elfogadlak már végleg társamul
kapaszkodom beléd
megyünk a hóesésben
eltűnni tanulunk e néma ébrenlétben
helyetted simítja arcomat a szél
s az úton gúnyosan plántálja belénk
hogy álnok kísértés
érzékcsalódás már minden földi vágy
(egymást ölelni is káprázat talán)
te maradtál nekem (ha valóság e lét)
talán csak képzelet a közös Csillagunk…
talán csak álom hogy átsüt még a fény
az erdők sűrűjén de addig is
válladra dőlve álmodom
míg leereszkedünk lassan
a hófödte dombokon
Legutóbbi módosítás: 2017.02.14. @ 09:15 :: Gősi Vali