Evokáció Karinthy Frigyes: Nihil című versére
„Akkor egy szélroham jött veszekedve
És bevágta az ajtót.”
Emlékszem, korán tavaszodott,
de hűvösek voltak még az esték.
A váratlan zajra a szavak bennünk rekedtek,
és megállt a levegőben mély sóhajod.
Vállamról erőtlen kezed hirtelen lehullt,
és egy leskődő hajszál simult érintésed melegébe,
amit úgy őrzök ma is, mint legszebb tavaszunk
utolsó üzenetét.
És mennydörgés törte meg a beköszönő csendet…
Néztem utánad. Még láttam, ahogy a szél
könnyedén meglebbentette sálad.
„És kemény csöppek estek.
Végleg elbucsuztunk”
Legutóbbi módosítás: 2017.02.24. @ 11:54 :: Gősi Vali