Ágya szélén üldögélve bámulta a szemközti falat, várakozott. Lassan, óvatosan csusszant be a Nap a kis ablakon, s a fehér falon rácsok árnyai bontakoztak ki, ahogy egyre feljebb emelkedett a fény. Egykedvűen figyelte, s felvillant előtte a háza előtti léckerítés, mögötte a bársonyos pázsit, a rajta felejtett labda, a lépcső előtt sietősen ledobott kis kerékpár, az illatozó muskátli, és nevető felesége, Edit. Hullámos barna hajzuhatagát hátul összekötötte, így is a szemébe csüngött néhány fürtöcske, virágöntözés közben kézfejével lökdöste odébb tolakodó tincseit. Mennyire szerette nézni így őt!
Nehéz ajtók csörömpölése zökkentette ki ábrándozásából. A napi séta következett, közönnyel állt be a sorba, majd egyhangúan rótták az udvaron a köröket.
Körbe-körbe forgott a hinta, s Edit és kisfia sikító nevetése csengett, boldogan integettek feléje.
— Oszolj! — csattant a parancs, s zavartan nézett szét.
Rabtársai eleinte sokat bántották, ő zokszó nélkül tűrte. Megérdemli, gondolta, közömbösen viselte a verést, megaláztatását. Végül megszokták társai a „félnótást”, békén hagyták. Míg a többiek csoportokba tömörülve beszélgettek, vagy balhéztak, ő hátát falnak támasztva bámult a semmibe.
Gondos anya, szerető feleség volt Edit, békés, boldog családi életet éltek. Nyolcévi házasság után ugyanúgy szerették egymást, mint azelőtt. Jó állása volt, így feleségének nem kellett dolgoznia. A család, a virágok ápolása, a jótékonykodás töltötte ki szabadidejét. Boldog volt, nevetve várta haza férjét, a közös vacsorák, a beszélgetések és kisfia a mennyországot jelentették számára. Egy ideje azonban Edit gyakran vált szótlanná, elmélázott, nem hallotta meg a kérdéseket se. Férje aggodalmára, fáradtságra hivatkozott. Máskor meg kisfia panaszolta, hogy várnia kellett az óvoda előtt a dadussal, mert anya későn ment érte. A férfi feleségére nézett, Edit zavartan magyarázkodott a zsúfolt forgalomról.
Eddig nem tapasztalt érzés nyilallott bele, odalett a nyugalma. Otthon ezután is meleg családi fészek várta, de egyre nőtt benne a szorongás, a félelem. Szabadnapot kért a munkahelyén, Editnek meg azt mondta, hogy küldetésbe megy a szomszéd városba, későn fog hazaérkezni.
Reggel az utca végén leste, várta őket. Jött is hamarosan Edit, óvodába vitte a kisfiút. Követte őket az óvodáig, majd Editet. Felesége majdhogynem rohant a belváros felé, ismeretlen kis utcába fordult, s hirtelen bement egy kopott bérházba. Mit kereshet ilyen helyen a felesége? — döbbent bele a gondolat. Mire belépett a bejáraton, az asszony mögött becsukódott egy ajtó a második emeleten. Megsemmisülten állt ott, maga se tudja meddig, aztán lassan lebotorkált a lépcsőkön. Vánszorgott az úton, zakatolt a szíve, minden olyan kusza volt.
A sorakozót jelző sípszóra beállt a helyére, becsoszogott a cellába, fejében pedig tovább peregtek az emlékek.
Aznap is vidám nevetéssel érkezett haza Edit a kisfiával, meglepte férje otthonléte, de úgy tűnt, őszintén örvend neki. Megvacsoráztak, s lefekvéskor odaadóan bújt hozzá az asszony. De ő úgy érezte, hogy hiányzik belőle a teljes odaadás tüze. Rettegett a férfi, felesége nélkül el se tudta képzelni az életét, így csak magában őrlődött.
Nem sokáig bírta, másnap elment a bérházba megtudni, kinél töltötte Edit a fél napját.
Öklével türelmetlenül dörömbölt az ajtón. Egy fiatalember nyitotta ki, egy majdnem gyerek.
— Ki maga? — kérdezte.
— Edit férje vagyok — válaszolta. — Ismeri őt?
— Igen — bólintott a fiatalember.
A férfi belépett a szobába. Csupa lim-lom, legénylakásos rendetlenség.
— Képtelenség, hogy Edit itt… ezzel… — gondolta.
A fiatalember konyakkal kínálta vaskos üvegpohárban.
A férfi tekintete a vetetlen ágyra tévedt. És újból elfogta a gyötrelem.
— Maga itt, Edittel? — kérdezte remegve.
Csak bámult rá csendben a fiatalember, nem felelt. Hirtelen forogni kezdett vele a szoba, látása elhomályosult.
— Nem engedem őt! — üvöltötte állati hangon, s a kemény pohárral többször is a fiatalember fejére sújtott.
Az a földre rogyott, fejéből patakzott a vér. A férfi döbbenten bámulta a terjengő vörös foltot.
Fáradtság tört rá, rettentő gyöngeség. Leereszkedett az ágyra. Sokáig ült ott, majd minden erejét összeszedve tárcsázta a rendőrséget.
Legutóbbi módosítás: 2017.02.06. @ 16:39 :: Kádár Sára Hajnalka
