Varró Brigitta : A párhuzamosok a végtelenben találkoznak?

Nyomtatás

Lány

Valamikor réges-régen nagyon tetszett egy pasi.

Mindig talpig fehérben járkált a Bocskai udvarán. Elneveztem Dokinak. Bámultam a cigarettafüstből itt-ott előbukkanó alakját. Minden nap vártam, hogy láthassam, de ez eléggé ritkán fordult elő. Egyszer még egy hülye ürügyet is kitaláltam, hogy átmehessek a könyvkiadóba — még egy könyvet is megvettem —, hátha ott lesz ő. Nem volt ott. Egy reggel megláttam a villamoson. Volt egy határozott összepillantásunk. Ennyi. Aztán hamarosan elköltöztek, de én továbbra is betege maradtam a Dokinak. Megkerestem a közösségi oldalon s hosszas vívódás után bejelöltem. Nem történt semmi. Majd jóval később, egyszer valamikor írt: Te ki vagy, s mit eszel? Kb. ennyire emlékezett rám a Doki — konstatáltam és elfelejtettem… volna, már teljesen, ha egyszer csak nem kapok egy üzenetet tőle, hogy érdekelne-e egy fotózás? Egyszerre voltam boldog és szomorú.

Van úgy, hogy a Dokik későn érkeznek, s addigra a beteg meghal.

Fiú

Valamikor réges-régen nagyon tetszett egy gyönyörű lány. (Bár, ez azóta fikarcnyit se változott)

Mindig mosolygós, édes kacagással járt-kelt a Bocskai udvarán s beszélgetett a kolléganőjével. Gyönyörűen hullámzó haja a lelkemben és a fejemben is hullámokat generált. Alig vártam, hogy láthassam, s hacsak egyetlen egy pillantással is, de lefényképezhessem, és elraktározzam magamban… de ez eléggé ritkán fordult elő. Akkor még nős voltam és félszeg. Nem mertem felfedni, mit is érzek, hisz neki is férje volt. Csak néztem és sóvárogtam. Egy napon átjött a munkahelyemre, egy könyvet is vett, de akkor sem mertem megszólítani s elmondani, mennyire gyönyörű volt azon a reggelen, ott a villamoson, munkába jövet. Volt egy határozott összepillantásunk. Ennyi. Aztán elköltöztünk. Én azóta is a betege vagyok. Aztán megkeresett a közösségi oldalon és bejelölt. A feleségem óriási balhét kerekített belőle, mondván: — „a régi barátnőid jelölgetnek?” Jóval később végre sikerült erőt merítenem, és írtam neki egy kissé humoros szöveget, hátha elkezdünk beszélgetni: — „Hát Te ki vagy s mit eszel?” Nem is mertem mást írni, nehogy elszalasszam a lehetőséget a kapcsolatteremtésre. De semmi nem történt. Ezt is elrontottam — konstatáltam. Vágytam rá, nem tudtam elfelejteni. Aztán egyszer minden félénkségemet sutba dobva (hisz ő gyönyörű fiatal, én meg…), írtam neki egy üzenetet, hogy érdekelné-e egy fotózás? Válaszolt és én egyszerre voltam boldog és szomorú.