Úgy alakult, hogy a plébános úr is elkíséri a gyerekeket, és Jula nénin kívül még egy asszony, egy nagymama is velük megy, legyen, aki rendezi a kicsiket. A plébános lett a vezetőjük, s ő úgy vezette őket, hogy estére mindig egy plébániához érjenek, ahol ellátásban részesülhettek emberek, állatok.
Kálmán szinte egy hónapig volt oda, s mikor megjött lelkesen elmesélte az útját, hogy utazóztak, hol álltak meg, hogy fogadták őket. Meglepte, hogy Pál atya milyen ügyesen rendezte az ellátásukat. Saját ügyeskedéseit sem rejtette véka alá.
Történt, hogy az Aranyos völgyében haladva az egyik nagyobb falu mellett éppen országos vásárt tartottak. Megálltak, letáboroztak a közelben és Kálmán bement szétnézni a vásár forgatagában. Sokáig nem jött vissza, talán órákig is odavolt, s már kezdték azt gondolni, valami baja esett, de nem lett semmi baja, vidáman érkezett karjában egy verőmalaccal.
— Tán csak nem loptad? — esett neki Jula néni.
— Hova gondol, édesanyám! Kaptam. Segítettem egy gazdának túladni a malacain, s hálából ezt a hitvány, csökött kicsit nekem adta.
— Jól van, na! Megnő ez is.
Az ülés alatti láda lett a malac szállása. Ott időzött naphosszat, Kálmán néha-néha kivette, s pórázra kötve megjáratta a kocsi mögött. Lassanként megszokta ezt a helyzetet, s ügyesen követte Kálmánt, amerre az ment, akár egy kiskutya. Később már nem is kellett megkötni, futott magától is a kocsi után. Ha megálltak pihenni, ott turkálta a gyökereket mellettük. Egyik nap, mikor az erdőn haladtak keresztül, Kálmán látja, hogy izgatottan túr egy helyen, s röfög hozzá. Nézi a fiú, mi lehet ott? A késével ő is ásni kezd, s nem mélyen egy tyúktojásnyi, fekete gumó kerül elő a túrás nyomán.
— Mi lehet ez? — szaladt oda plébánoshoz.
— Hűha! Hol találtad, fiam? Ez trifla, vagyis földi kenyér. Királyi csemege!
— A malac túrta ki. Megnézem, hátha talál még, ha a tisztelendő úr ennyire örül neki.
Sikerült is még három ilyen gombát találnia. A Plébános pedig elmesélte, hogy a monda szerint egy tündér ajándékozta egy szegény favágónak hálából, hogy egy szarvast kiszabadított a hurokból, amit az orvvadászok állítottak. Szarvasgombának nevezte a favágó ezt az ajándékot és meggazdagodott az árából. Örökösei ellenben hitvány emberek voltak, kegyetlenek és pénzéhesek. A gombák ezért elhagyták a vidéket és a tündér az örökösöket disznóvá varázsolta, hogy az erdőt járva folyton folyvást turkálva keressék a triflát.
— Lehet az én malacom is egy közülük? — kacagott Kálmán.
— Nem tudhatod! — tromfolt Jula néni.
— Ez csak egy buta mese — jegyezte meg a pap —, nem kell neki hitelt adni, de az igaz, hogy drága portéka. Ha városhoz érünk, az elöljáró majd hálás lesz, ha egyet is neki adunk!
Nem is tévedett, mert már az első nagyobb városban sikerrel próbálta ki az ajándék erejét. Mindjárt kaptak szállást éjszakára, ennivalót bőségesen, a lovakat egy fuvaros istállójába helyezték el.
Kálmán szokásához híven az állatok mellett éjszakázott, gondját viselte különösen a kölcsön „paripának”. A malac is ott aludt a jászol alatt.
A fuvarosnak feltűnt, Kálmán milyen hozzáértéssel bánik a lovakkal, az állatokkal.
— Ha egyszer elszegődnél egy fuvaroshoz a lovai mellé, nálam lenne számodra egy hely. Jó szolgám lennél.
— Nem hagynám ott a tanyánkat, a családot, de köszönöm, hogy rám gondolt!
Ez így történt, s hogy valóban jól bánt a lovakkal, az is mutatja, hogy a kölcsön paripa a hosszú út alatt nemhogy legyengült volna, hanem még szedett is magára, a szőre is szépen kifényesedett. Az a napi abrak adag is használt a lónak, amit Kálmán mindig kikerített számára. Az történt vele is, mint a táltos paripával a mesében.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:45 :: dr Bige Szabolcs-
