A kötet címe: Sziromhasadás. Már ez is meghökkentő, és az átlag olvasó előtt meg is jelenhet a kép.
Hasadás a virágszirmon. De nem is ez az valóságos. Az igazi az elvont, az elképzelt, az átvitt értelemben vett repedés a szirmon. És találó a cím, jól azonosul a versekkel, illetve a versek jól illenek a kötet címéhez.
Találkoznak. Ez is a cél.
Akár bevezetőül írhatom, amit önmagáról vall a költő: „értékes ajándékot kapott a Jóistentől, a költészet kimeríthetetlen vizével megtisztítani a lelket, a világot, az annyira bensőséges írásoknak éreztetésével.”
A kötetbe helyezett versek témája jórészben a legszebb érzésből, annak öröméről , fájdalmáról, vagyis a szeretetről, a szerelemről szól. Verseiben feltűnnek a nagyon szép szóalkotások, jelzők, vagy éppen a hosszabb, bővített mondatokban megfogalmazott szöveg, annak gyönyörűsége.
Nem kétséges, a versek modernek, nem egykönnyen érthetőek, éppen ez (is) adja a költőiségét a verseknek.
A szóalkotás öröme érződik a versek többségén. És itt utalok a kötet címére is, ami nem akármilyen hétköznapi fogalom.
Álljon itt máris néhány olyan jelző, amin az ember szinte meghökken, és gyönyörködik, függetlenül a
vers megfogalmazott tartalmától, mondanivalójától.
„Törékeny némaság” (Kenyért adjatok) „A bennünk túlhordott pillanat” (A tengernél)
Maga a „túlhordás” is jelentős fogalom. De a pillanattal összekötni,- ez már költői érdem. De már a kötet első verseiben is: ”mint kimért kenyeret követellek” („Kimért” kenyeret.) Ugye, érthető? Már társadalmi sugallata is van.
De „a szétfolyó szenvedély szálaiból szőtt” –a szavak kapcsolata, akár szavanként elgondolkodtató
és elképzelhető. (Álmaimban)
Hosszabb megfogalmazású gondolattok, töprengések: ”Talán tűnődnöm kellene, hogy ma sem
engem temetnek” és még 3 sor:”Mi emberek, jeltelen díszletei lettünk mindannak, amit hiún és vakmerőn
valósággá varázsolt az emlékezet.” Ez már a társadalomnak is szól.
Említettem, hogy a versek zömében – ha talán nem is kihangsúlyozottan, de a szavak, sorok mögött –ott van a szeretet, a szerelem.
A gyönyörű szerelem. ”Kétségbeesésünk örökös ünnepébe torzulva” a Hajnali gondolatokban vagy az Érezlek versben: ”idáig hallatszik némaságod is”. Ennél még szebb és egyértelműbb: ”Látod, ez a tavasz is téged érezni tanít” (Érezlek) „Ahogy hajad illata lobog a fényen túli fényben.”, „Rám gyúl a hiányod árnyék hűvöse” (Szerelem)
A Mea culpa című versében már másra is gondol, talán a maga fizikai fájdalmaira is, írván „Dárdákként szaggatja mellkasom a menekvő világ. Talán ennyire egyszerűn csiszolódik egésszé a halál.”
Elolvasván a kötet valamennyi versét, csak néhány jegyzetemről szól az ajánlásom. Ennél sokkal
több van a versekben. Ízlelgettem is a szép kifejezéseket, a rímnélküliséget, amit a fellelhető ritmus bőven pótol.
Szándékosan nem említettem, hogy e versek írója (költője) mennyi fizikális (és lelki) szenvedésen
ment keresztül. Ezek a szenvedések a versekben igényesen elkerülve az önsajnálatot, kulturáltan és
burkoltan, azért ott vannak. A Képzelem c. versében alighanem ilyesmiről van szó: „félbeszakadt álomképek” vagy a „pókhálóra fagyott könnyű harmat” sorokban.
Aki szereti a mai,modern világban íródott, és a szó legnemesebb értelmében a szeretetről és
szerelemről ízlésesen, diszkréten szóló, íródott verseket, őszinte szívvel ajánlom a fiatal költő verskötetét.
Ahogyan mondatik: ”Tolle, lege!”
Antalfy István Pilinszky-díjas költő
a Magyar Kultúra Lovagja
a Magyar Írószövetség tagja
Mészáros László: Sziromhasadás
Csak a tenyered akartam érezni.
Nem a bordáimon, nem is az arcomon,
csak test-meleg kabátom hideg gombjain.
A szertehullt világ küllőivel szememben,
akár az éj gyászrongyán gyilkolni készülő vad,
magamba fojtani vakon, még egyszer illatod.
Igen, a kezeid mozgását akartam hallgatni,
ahogy félénken kenyeret törnek,
vagy épp láncra kötözik hűséges ebed
a fejfámnak szánt juhar reszkető bokáján.
Csak összezárt, két tenyered vártam szétnyílni,
amikor nincs, amikor nem jut más
sziromhasadás.
(A fotók forrása: undergroundbolt.hu)
