A téma bevezetése:
A Kisfaludy György által hangoztatott tézis, miszerint a létező összes anyag és annak megfeleltethető antianyag egymást — azonos hely-és pontok-béli megfeleltetéssel — irdatlan sebességgel váltogatja, néhány további kérdést is felvethet. Ezeket megkíséreljük glossza keretein belül tárgyalni, íme:
Kedves barátom!
Az anyag–antianyag témában írod, hogy annak ilyen felvezetése számodra teljesen érthetetlen. Viszont ismered a reagálásomat olyan dolgokban, amik merőben újak a számomra: nem tudom cáfolni, hát vidáman és felelőtlenül gondolkodom róla. Esendőségemet bizonyítja, imponál a föltételezés, hogy ez a két ellentett minőség milyen hihetetlen gyorsasággal váltogatja egymást a szorosan vett(?) világunkban.
Több irányban is elindulhatnánk, belefoghatnánk az anyag — antianyag — fekete lyuk kapcsolat közelítő fejtegetésébe, esetleg helyhez kötöttséget firtatnánk valamiféle határeset figyelembe vételével. Ez utóbbi egyáltalán nem újdonság, mivel a vallásoknál előszeretettel gondolunk azok tájhoz — lásd Ígéret Földje —, esetleg a földi féltekékhez köthető sajátosságaira.(Ne nevess ki, ilyen szezonális példám a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe.)
De térjünk vissza a kétarcú anyag rejtelmeihez. Nem biztos, hogy tévút a valami és a semmi viszonya is. Igaz, a semmi és az antisemmi kapcsolat végképp nincsen bevezetve; ámbár a semminek lesz most szerepe, ami nem semmi, ezt sietve varrjuk el.
Az egymás helyében történő, másodpercenként tíz a huszonkilencediken számú anyag-antianyag minőségi váltásról már korábban sejtettük, hogy rendíthetetlen működtetési feltétele a materiális világunknak, főképp a stabilitás dolgában. Elvben ennek határt szabhatna mindazon helyek létezése, ahol nincs, nem fordul elő klasszikus értelemben vett anyag. Ilyet máris mondhatunk: akármilyen gyorsan váltogatja egymást az anyag és az antianyag, a törvény szerint nem érintkezhetnek, mert akkor úgy semmisülnének meg, hogy közben hatalmas energia szabadulna fel. Energia és semmi keletkezne. A nyilvánvalóan semmi akkor tapasztalható, mikor elérkezik a citált periodikus minőségváltás, mert arról már megállapítottuk, hogy ott sem lehet érintkezés. Ha ránézhetnénk erre a kitüntetett pillanatra, azt tapasztalnánk, hogy nincs Univerzum, helyesebben tényleg semmi sincs, méghozzá sehol.
Ellenben van ennek az ürességnek egy méltányosabb szerepe! Itt, és csak itt tölthető be e rendszerünkbe a következő váltandó történések dupla eseményvalósága. Ellentétes előjelű, egyenként végtelen tudatosságnak kell figyelembe vennie a folyamatok — mikronnyi rövid (éppen befejeződő) és makro (jövőbeni hosszú) távú, felosztott — változását, egyúttal az összes szabad akarat csorbítatlan érvényesülését, valamint az ösztönvezérelt tetteket, az életjelenségeket, mozgást, reakciókat, mindenestül. És ezt jó, előre tudni.
(Ismét találunk hitbéli csatlakozópontot, például az eleve elrendelés gondolatának kényszerét.)
Ennek a mérhetetlen információhalmaznak aztán tényleg képtelenség fölfogni a számosságát. Eközben nincs megengedve semmilyen üzemzavar, téves teremtés. Saját szellemi adottságaink logikája mentén még ezenfelül le kéne futtatnunk az összes betáplált jövendőbeli egyetemes tényszerűség helyességét, a megadott másodpercenként nagyobb, mint tíz az ötvennyolcadik-szoros gyakorisággal. Ha mégis létezne időben felismert hiba, abban az információs és antiinformációs anyagokat csoportosító előkészületi állapotban — a köztes momentumban — semmisítenék meg egymást, és ez az energiadús korrekciós folyamat kumulatív erővel tágítaná(?) az Univerzumot. Ha netán kíváncsiak vagyunk a hibaszázalék nagyságára, akkor arra a tágulás mértékével és a számszerűsített gyakoriság (anyag, antianyag váltakozása) arányba állításával lehetne következtetni.
Most erről ennyit, megköszönöm a türelmedet!
Legutóbbi módosítás: 2017.03.24. @ 11:48 :: Meyer József
