Kép: Internet
Február van…
A jég csókolta fák
felfedik titkukat:
Huszonegyedik század nézz,
ez itt még nem Nyugat!
Kőbánya Kispest-
„sherwoodi” erdő,
szemétkupac közt
ember és fertő.
Ruhátlan fák közt,
a meztelen lelkek
szégyen szükségben
egymásra leltek.
S ha felszakad mélyről
egy fájdalmas sóhaj,
elfedi gyorsan
a kócos hollóhaj.
Február van…
Az összetákolt kalyibák
teteje bádog,
s gyakran száll a szitok:
„ Azt a jó anyátok”!
Füstszagú a lélek,
s a kétség szülte könnyek,
ágyat vetettek már
a sivár közönynek.
Hevenyészett vackon
hiányzik az álom,
csak az olcsó lőre
segít a hiányon.
Borszagú ajkakon
némák a fohászok,
tompul az agy,
sorvadnak
a napi vívódások.
Február van…
Elfordult,
elfordult az Isten.
Vagy tán Ő is hajléktalan,
s elmenekült innen?
