Sírjatok érte eget kutató jegenyék, és te eresz nyüszögj halkan, ha őszi éjen lágy eső mossa szemed, parti fák és ti füzek, könnyet érte ejtsetek.
Sírjatok halk-csendben villanydróton nappalok átkát kérő kitárt szárnyú madarak, sikongjatok lépteit őrző kövek, velem zokogjon mind, ki látta két szemed.
Sárban topogó lépés, karon ringó, tegnapot féltő ölelés dúdolgasd ajkamon reszkető énekét. Sírjatok érte kandalló parazsán szépülő eljövendő évek, imára kulcsolt ujjak csak dadogjatok, én nem sírhatok… egy gyöngykönny azóta jéggé fagyott.
Sírjatok érte fák fejét tépő szelek, rongyos kabátzsebben álmodó szeretet, csak ordíts vihar szaggasd fáradt hátam, én nem sírhatok… fiam ma is öleli vállam.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:22 :: Kozák Mari
Kozák Mari vagyok, tanító. Ma már csak olyan öreg tanító. Az évek elteltek és nyugdíjba vonultam.
Egy kis városban élek, közel a megyeszékhelyhez, Debrecenhez. A városom, ahol éltem és tanítottam, és ahol ma is élek, Biharkeresztes.
Három gyermekem van, két lány és egy fiú. Valójában, már felnőttek és ketten a maguk útján járnak, csak a fiam van még a közelemben, Ő még egyetemista.
Már fiatal koromban is nagyon szerettem olvasni, és persze írogatni is. Korai próbálkozások voltak, de hittem, hogy szép és jó, amit teszek.
Fiatalon kezdtem el tanítani, a gyermekek szeretete benne volt a génjeimben, hiszen ezt tanultam anyámtól is, aki óvott és védett minket mindentől. Az évek során, hivatásommá vált a munkám, örültem, minden kis sikernek, ami a gyerekekkel összeköthetett. Nekem a tanítás mindig örömet szerzett, soha nem volt teher és nyűg. Azt hiszem, igazi falusi tanító voltam.
Vagy tíz évvel ezelőtt, becsempésztem az olvasás órákra a saját meséimet és gyermekeknek szóló verseimet, és boldogan tapasztaltam, hogy szeretik kis tanítványaim.
Egyre többet és többször írtam nekik, hálás hallgatóim lettek, és nagyon közel kerültek szívemhez.
Aztán később már más versek akartak kikérezkedni, onnan legbelülről és én engedtem is, hogy jöjjenek.
Azóta, ha valamit látok, vagy érzek, ha bánt az élet vagy éppen örülök valaminek, ha tehetem, leírom érzéseimet.
Szeretem a szépet és a szépséget, a szívnek és a szívhez szólót. Talán a verseim is a szépséget juttatják el az emberekhez.
Nyomtatás A meglehetősen nagy, de döntően uradalmi kézen lévő határnak csekély hányadát tették ki a lakosság kezén lévő földek. Tíz ezer aránylott az összesen is ezer hold alatti, kisebb, nagyobb paraszti gazdaságokhoz szülőfalumban. Ennél még kisebbek voltak a falut északról [… Tovább]
Nyomtatás Évek óta etetjük apró, fekete napraforgó szemekkel, a nálunk lakó és a hozzánk vendégségbe járó madarakat. Szándékaink szerint persze, elsősorban a széncinegéket. Az élelmes, de nagyon kulturálatlanul étkező verebeket is kedveljük. Azt már kevésbé, hogy bele állnak az etetőbe, [… Tovább]
Nyomtatás A hőscincér jól látta, aznap az alkony pillangószárnyakon szállt le a tölgyes azon nyiladékára, amelynek kapubejáratát Szarvas szomszéddal ketten védelmezték a hívatlan látogatók ellen. Már minden üde zöldben állt, május vége felé ballagott Időapó. A pillangók még [… Tovább]
Nyomtatás Édesanyám is volt nékem … – kezdte a dalt a tanító néni. Irénke az első padban hangosan felzokogott. A tanító néni elharapta a dal folytatását és megsimogatta a leányka fejét. – No, no… mi a baj, drágám? – nem [… Tovább]
Nyomtatás Az, amit most elmesélek, az már nagyon régen történt. Nekem is úgy mesélte el egy öreg néni, amikor várakoztam a doktor bácsira, hogy megvizsgálja a beteg torkomat. Volt egyszer egy nagy, hatalmas erdő, tele volt gyönyörű fenyőfákkal. Szerették [… Tovább]
Nyomtatás A”zsengék” közül való „szerelemes földrajz” Egyedül baktatok kerékvágás porán, A háló ágyából nem keltél ma korán. Döcögős ösvényen szemembe tűz a Nap, Huncut bokor ága jól az arcomba csap. Nem sajog az arcom, de a szívem, az fáj, Most [… Tovább]
Nyomtatás Ez a „vers” egyetemista koromból, az ezekilencszáz hatvanas évek elejéről való, és pesszimista hangulatomban született. Elég hosszú, de legalább unalmas egy kicsit. Nem az akkori évszázad verse, de az enyém, és fent volt már a Toronyban, de egy szoftveres [… Tovább]
Nyomtatás A hibiszkusz bokrunk már akkor is tinédzser korában szipózta magába a Nap nem közvetlen, éltető sugarait, amikor úgy tizenöt éve megkaptuk a szomszéd sorházból elköltöző családtól. Nem akartak már vele bajlódni, mert ugyan szépen, üstformára volt metszve, ám meglehetősen [… Tovább]
Nyomtatás Egy fehér, ovális szoba közepén állok és a nyitott erkélyajtón keresztül a végtelen óceánt bámulom. Percekig állok így, miközben a szél sós permetet vág az arcomba. A nagy víz haragoszölden morajlik és a fehér tajtékos hullámok ütemesen nyaldossák a [… Tovább]
Nyomtatás az augusztusi nyárban nyújtóztunk a fövenyes Dunánál szél se rebbent nagyobbacska kőre hajtottuk ruhánkat bordó köpenyem felettünk a halványkék ég békét sugárzott egy zöld ág rám hajolt és akkor hirtelen kilegelt a víz és mint mohó éhes állat [… Tovább]
Tartalom másolása nem engedélyezett!
Add 7torony Irodalmi Magazin to your Homescreen!
Add
A weboldalunkon a lehető legjobb élmény nyújtásához Cookie-kat használunk. Ha neked is megfelel az adatvédelmi nyilatkozat, akkor itt kellene elfogadni.ElfogadomAdatvédelmi nyilatkozat