Kemeneshát felől mintha pánsíp szólna,
s a felhőpárnán Szeléné csillagfátyla
libben, szememet az éj nem bántja
mikor szíven érint fénylő holdsarlója.
Aztán lényegtelen lesz a perc, az óra,
a párna és az örök szerelem álma
pillámat egyszer húzza majd visszarántja
amint emlék úszik égi mutatóra.
Napot sejtetnek már a derengő ködök,
s amíg az alvó arcod mellett őrködök,
nyitottá csókolja szemem ezüstsugár.
Mérlegben letisztul a türkizkék egész,
emlékek szellőivel suttogva becéz.
A hajnal lángja ígéret, nem füst csupán!
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:54 :: Pődör György
