Bíró Rudolf : Drága Mama

Nyomtatás

Mama
Menedék vagy.
Rejtek, mikor viharvert szívem fázik,
S mikor senki,de senki sem hiányzik.
Ráncot vasalt kezedbe az élet,
Mégis bölcsője maradt a gyöngeségnek,
S a puha ujjbegyek érintése, mint hamvas,
Fiatal évek visszaidézet pillanatai,
Az “egyszervolt” történetek Ablakai
Kinyitva mesélnek, s lesznek altatód dalai.
Biztonság vagy.
Egy háttér, ami előtt zajlik a színjáték,
S a szerepek közt a függönyöd mögé bújva
Készülök fel az élet pódiumára,
Ahol van, hogy rózsát szórnak le elém,

Máskor meg az irigység által érlelt paradicsomokat,
S vágják a fejemhez az indulatokat,
Mégis mögéd rejtőzve felkészülhetek,
Mint a dajkaköténybe bújt kisgyerek,
Kirontva a közönség elé, hogy tiszteljenek.
Anyám helyett anyám vagy.
Mikor kitaszított lelkem padlóra rogyott
Te segítettél fel, s kezed otthont adott.
Elfordult arcok, megnemértett szavak
“Díszítették” az elárvult szobafalat,
Ekkor halk kopogással benyitottál,
S szertefoszlott az a Rossz-gondolat.
Ott voltál Az helyett, aki nem ért rá,
Nem haragszom, hisz nincs miért már,
Mert a karod ölelésébe omlott szív,
Félre ütött, kalapált, sírt,
Majd lelassult, egyenletes ritmust vert
A tiéddel, s játszották a megértett dallamot.
Megnyugvás vagy.
Mikor megbéklyózott vérem tiltakozik,
S löknek a verembe, mert álmodozik,
Egy szebb jövőről,
Egy jobb jövőről,
Egy a múltból kitépett kisszeletről,
Amiben nincs hely megsárgult cukormáznak,
S önmarcangoló vívódásnak,
Csak igaz, tiszta, féltett vallomásnak.
Ilyenkor fogod a két kezem, 
Lassan átkísérsz az úton 
Integetsz énnekem,
Ott ragadt részemtől elbúcsúzom.

Mégis itt vagy, s leszel még velem,
Mert most is görcsösen szorítod a kezem.