Minden zárhoz tartozik egy kulcs, minden kulcs keres egy zárat.”
Csitári-Hock Tamás
Légrádi Anna tanárnőként dolgozott egy általános iskolában. Nehezen birkózott meg a mindig új kihívásokkal, már ami a problémás gyerekek magatartásbeli hiányosságainak kezelését jelentette. Itt volt a gond, hogy hiába fenyítette meg ujjával és szép érvekkel a kötekedőket, másnap már ott voltak a szülők bepanaszolni. Ráadásul nagyon szép és csinos volt, ez látszott annak ellenére is, hogy köpenyt vett fel magára, s ez ismét ok volt arra, hogy a bukott szamarak kötekedjenek belé.
Anna harmincöt évesen még divatban is a klasszikusokat követte, mint ahogyan mindenben csak a harmóniát, a szépet kereste, akár szívének láthatatlan lovagjában, senki sem volt, aki közel ért volna hozzá lelkiekben. Barátnői akadtak, de ők is inkább csak a külsőségekre figyeltek, lekötötték őket a férfiak, a férjesek pedig elfoglaltak voltak házimunkában, s más témájuk nem akadt, csak panaszkodás a férjükre, vagy áradoztak a gyerekeikről.
Szólították az igazgatói irodába, kötelességtudóan ment átvenni az újabb megrovást időnkénti nevelni akarása miatt. Az igazgató egy fiatal férfi társaságában várta az alábbi szavakkal:
– Drága Anna, maga annyira talpraesett, hogy úgy gondoltam, oda helyezem az osztályába a nevelői intézetből jött nyolcadikos tanulót, Jukus Franciskát. Előéletéről annyit fontos tudni, hogy a leányt a mostohaapja megerőszakolta, otthon nem törődtek vele, éhezett és fázott, rettegett, ezért került állami gondozásba, de a nevelők úgy látták jónak, ha kikerül a jövője érdekében a nehéz esetek közül.
– Igen, igazgató úr, természetesen fogadom a tanítványt, remélem, méltó leszek majd a segítésére.
– Bemutatom Csendes Istvánt, a jelenlegi nevelőjét Franciskának. A kislány nála lakik egyelőre, míg találunk egy kedves nevelő családot. István mindent elkövetett, hogy a leányt elválasszák a rossz magatartású menhelyi gyerekektől.
A tanárnő és a nevelő bemutatkoztak egymásnak, majd megbeszélték az iskolai fogadását Franciskának.
Másnap reggel élénk nevetés hallatszott az osztályból. Anna rosszat sejtett, mintha valakit csúfolnának a gyerekek. Belépett, döbbent csend támadt, az osztály úgy tett, mintha semmi sem történt volna. Csak Franciska állt könnyes szemekkel, báván, ringatva kis csípőjét egyik oldaláról a másikra. Rajta hosszú rakott szoknya volt, fodros fehér inggel. Nagyot sóhajtott Anna, amikor meglátta, arra gondolt, most lenne itt az ideje bevezetni a köpenyt az iskolában.
Bemutatta az új kislányt, de nem árult el róla semmilyen információt.
Tanítás után ott marasztalta és meghívta magához. Némán haladtak a macskaköves utcákon hallgatva a cipősarkuk kopogását. Anna lakása kicsi volt, de annál barátságosabb. Minden barna-drapp színekben pompázott. A tanárnő odament a ruhásszekrényéhez, kiemelt három divatos felsőt, farmert, dzsekit és egy divatos kék sportcipőt, nagyméretű bőrtáskát hozzá, majd Franciska elé helyezte, hogy próbálja fel. A kislány barna, hosszú hajú szépség volt zöld ijedt szemekkel és babaarccal. Nem csoda, hogy nem tudott az alkoholista mostohája ellenállni a szépségének – gondolta.
A leányra éppen jó volt minden, félénken szemlélte magát az előszoba tükrében, de a farmert nem akarta felvenni, tiltakozott ellene.
– Megsérültél, drága Franciskám, ott, a méhedben és a szívedben. Ne szégyelld a nőiségedet, már nagylány vagy, s minden nőnek van ilyen, de nadrágban nem látszik. Ezért is adtam hozzá hosszú tunikákat.
Franciska hatalmasat lélegzett, mintha kissé megkönnyebbült volna, majd síró hangon megkérdezte:
– Tanárnő, azért még lehetek rendes lány?
.- Az vagy, nagyon rendes és tiszta, ezért bántottak. Ha igazán megszeretsz egyszer valakit, elmúlik minden fájdalom, amit most érzel. Gyere, megfésülöm a hajadat, majd hallgatunk szép dalokat a számítógépen. Arra kérlek, hogy holnapra írj nekem pár sort arról, hogy mit érzel. Lehet versbe is önteni a bánatodat, vagy írhatsz prózai szöveget.
– Jó, akkor holnap tanítás után átadom.
Franciska hosszasan figyelte a kakukkos órát. Anna így szólt hozzá:
– A szív olyan, mint az óra. Ha éri valamilyen rossz, halkabban ver, mert nem halljuk a bánat miatt, ami eláraszt minket állandóan. Ha örülünk valaminek, hangosabban ver, s amikor megszeretünk igazán valakit egy pillanat felismerése alatt, megszólal a kakukk, jelzi a boldogságot.
Halk, tiszta melódia hangja szólította meg Franciska szívét, ezután, meghallgattak egy pár szomorú dalt, majd vidámabbat, melyet közösen megpróbáltak elénekelni. Franciska mosolyogva búcsúzott. Sietett, várta otthon István ebéddel, biztosan aggódik érte.
Másnap Franciska a tanárnő kezébe csúsztatott egy összehajtogatott papírlapot, majd elváltak.
Anna otthon elolvasta, majd feltörtek a könnyei. A négysoros versike így szólt:
Minek éljek, ha bűnös vagyok,
utolsó konca a földnek,
senki sem szeret, én meghalok,
nevetnek rajtam a könnyek.
Anna tárcsázta Csendes Istvánt. Lágy bariton szólt bele a telefonba:
– Tessék!
– Jó napot kívánok, Légrádi Anna vagyok, Franciska tanárnője. Találkozni szeretnék holnap Önnel, kérem, jöjjön be az iskolába kilenc órakor délelőtt!
– Igen, ott leszek! Remélem, nincsen baj…
– Majd megbeszéljük…
Másnap délelőtt István kopogott a tanári ajtaján. Anna elmondta a verse tartalmát Franciskának, majd kérte a férfit, segítsen abban, hogy a kislány szíve megismerje a szeretetet minél hamarabb, mert még messze van attól, hogy az igazi kopogtasson ajtaján, nem – várhatnak, vissza kell adni Franciskát az életnek. Először is azt kell megértetni vele, hogy nem az ő bűne, ami történt, meg hogy szükség van rá, őt is lehet szeretni.
Megbeszélték, hogy délután együtt mennek sétálni a közeli tópartra. Így is történt, Franciska az új farmert és az egyik tunikát viselte. Hosszú haját lengette a szél, olyan volt, mint egy porcelánbaba, akit csak óvatosan lehet érinteni, s csak szép szavakkal lehet megszólítani.
Három hófehér hattyú úszkált a tóban. István vásárolt madáreledelt és átnyújtotta Franciskának. A kislány tisztelettel etette az állatokat, mintha szívességet tenne nekik(?- Ez az összehasonlítás értelmetlen). Anna így szólt:
– Látod Franciska, a hattyúk nélküled ma nem csemegéztek volna, nagyon fontos vagy számukra. Ezentúl naponta eljövünk ide sétálni, hogy szükségük legyen rád. Neked meg ránk – gondolta magában.
Több hét telt el így hármasban, Anna szívrepesve várta ezeket a közös sétákat. Néha elmentek moziba, vagy a belvárosba kirakatokat nézegetni. Terveztek kerékpár túrát is a távolabbi tiszta vizű forráshoz. A szív olyan, mint egy érzelmi műszer, hamar jelzi kalimpálásával a változásokat, mely napközben éri az embert. Franciska szíve azt sugározta sugallta megborzongva a felismeréstől, hogy szereti a tanárnőt és a nevelőjét, olyanokká váltak számára, mintha lenne saját családja. Bizalmasan nyújtotta át naponta a verseit Annának, melyek tükrözték a folyamatát a sikerének. Igen, ez az igazi siker, amikor egy ártatlan lény visszatalál önmagához, s az életútjához, melyről mások letérítették.
Legutolsó versében ezt írta a kislány:
Ujjong a szívem minden délután,
hármasban így szép az élet,
csendesen oson a szél az utcán,
azt susogja, szereti a szépet.
Anna megborzongott, boldogan hívta telefonon Istvánt, hogy megbeszélje vele a további tennivalókat. Ketten találkoztak a tó partján délután aznap, mert Franciska gitár órára ment, tanult énekelni és zenélni készülve a jövőjére. István sportos testalkata messziről is szembetűnő volt, Anna, mikor meglátta, elborult a feje és szaggatott léptekkel haladt feléje. A férfi lágy hangon köszöntötte a nőt, akinek ebben a pillanatban kinyílt a zár a szívében, talán a rengeteg közösen eltöltött délután és a közös gyógyításuk elegendő volt ahhoz, hogy kialakuljon a szimpátia, a kölcsönös tisztelet, ez a hang, mellyel kiejtette a nevét volt a kulcs illeszkedésének utolsó sugara?, melyre annyira régen vágyott, az ideálja, aki nélkül eddig értelmetlennek tűnt az élete.
István ugyanígy érzett, megborzongott, mikor megfogta Anna kezeit, így álltak megdöbbenve a szerelem beteljesülésén áhítattal nézve egymás szemeibe. Szinte egyszerre közölték, hogy Franciska nevelését közösen vállalják ezután, tervbe véve a közös jövőjüket. Megfogták egymás kezét és együtt mentek a kislány elé a zeneiskolába. Franciska meglátta őket, megörült, mert pontosan erre gondolt ő is mindig, miért nem szeretik jobban egymást a nevelői. A szerelmespár elmondta tervét a kislánynak, akinek a szíve megnyílt feltétel nélkül a jövő családja iránt. Már tudta magáról, hogy egy nagyon szép, tehetséges, tiszta lény, aki bűncselekmény áldozata lett.
A kis család örült annak, hogy a szeretet képes megmosni láthatatlan energiájával a testet és a szívet, mert a szeretet maga az élet, ereje a feltétel nélküli hit az emberben, a tisztaságban, melyhez az út a kiérdemelt bizalmom át vezet.
2017. április 19.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:52 :: Kohut Katalin
