Koosán Ildikó : Telefonhívás

Nyomtatás

 Telefonhívás  
 
                                  Koosán Ildikó
                                         
                 
 tehát a telefon/
 
Mikor szokott mozdulattal felvettem a kagylót,
nem gondoltam, hogy a már évekkel ez előtt  el-
temetett érzések elindítóját hallom; előttem áll,
épp, mint mikor egy félig bezárt könyvet kezd
lapozni a szél, képek egymásutánja villan elő;
a valakit, akire folyton emlékezni kell, habár
rég lakatlan a ház, a kert, a zárt redőny mögé
nem jut be fény, a tárgyakon kihűlt ujjnyomok
porosodnak, hol a szétrebbent illatok törvénye
kitörölhetetlen, csönd- sűrű drapéria fedi az
elgurult szófoszlányok maradék  fényfoltjait.
A felejtés önvédelmi praktikáin rég túljutottak
nyugalmával hangzott a rögtönzött kérdés: Ki
az? Nem értem! Kivel beszélek?És a gáthoz
gondolatban hirtelen tucatnyi homokzsákot
hordott az ész… 
 
 
 /a dolgok eszenciája/
 
inkább a hiány zártkörű feldolgozása, mint
egy új kapcsolat élménykilátásai adtak okot   
újrakezdésre, amolyan félénk tapogatózás
volt a semmibe vakon, van-e göröngyökön
túl még köves út, kijárat a nyári tengerpart
felé, aztán a beszélgetések:kulcsra zárt fiókok
nyitogatása félig, végül egyre teljesebben,
ahogy a vetkőzés koreográfiája előírja egy
jó hírű éjszakai lokálban, s ez, mint holmi
kábítószerrel fűszerezett bólé, igenis, bódít…
 
 
/előző világba zártan/
 
valóságos kinézetében végül volt valami ősi
ösztönszerű  egyszerűség, magától értetődő
szabadságféle, iszonyú távolról érkezésével
eloldhatatlan szokások mennyboltját, poklát
cipelte magán, egzotikus vonzását érezhette
bárki, s a falon, ami a modern világból egyre
láthatóbban kirekeszti, hiába nyitogatott
zsilipeket; s  most, hogy a hullámok össze-
csapnak feje felett, fogódzkodót keres, mi-
 előtt elmerülne:
 
 /nem én vagyok a part/
 
a szalmaszál sem én, valaki más, tán ön-
maga; akit kígyó csípett a gyíktól is fél.
homokzsákok garmada áll csatarendben,
jogos önvédelemre sarkall az ész; rossz
rágondolni, mit is kezdene ennyi év után
börtönből szabadult ábrándjaival a lélek…