Mindenkinek kell!
Havonta kicsurrant, cseppent egy-egy vers belőlem, de éppen úgy van ez, mint bármi mással, amit nem gyakorol nap, mint nap az ember. A vers, a dallam is megreked, formátlanná válik, felemészti önmagát, nem tud kibontakozni, gyakorlás nélkül a selejt mindig selejt marad. Ha csak havonta készítünk ebédet, na nem valami átlagosat, hanem olyan ritka élvezeti cikk féleséget, aminek illatára, látványára is már szinte jóllakunk, akkor bizony az a ritkaság is silány utánzat marad. Hanem, aki mindennap süt és főz, akinek ujja redői közt már a só kimarta a bőrt, s talán már kezének is gulyásleves az íze, akinek hajából már kimosni sem lehet az olaj illatát, annál az egyszerű tészta is egy műremek! Épp így van ez a rímekkel, ritmusokkal és a felfejtett gondolatokkal is. Már egy gondolatmorzsa is megannyi útra viszi az olvasót, már egy jól megválasztott szó, vagy összetoldozott mondatfüzér is olvasztani kezdi a szívre rárakott, és megkeményedett csontokat. Már egy halk hang és dallam is képes ilyenkor arra, hogy angyalszárnyakat adjon annak, akit az élet meggyötört, a létért folytatott küzdelemben sebet sebekre halmozott.
Mindenkinek kell a játék, a romantika, az érzelmek kitörése, az élet mélyebb értelmének kutatása, a megfogalmazása mindannak, ami benne van! Mindenkinek kell a szépség és a jó kutatása, ha csak egy gyenge gyertyalángban megjelennek, már az is csodával ér fel! Kell az anyának és a lánynak, kell a férjnek és a fiúnak, kell a munkába roskadónak, az unatkozónak, aki a helyét a világban nem találja! Kell a folyton harcokat folytatónak! Kell a tervezőnek, mikor ihletre vár, kell az építőnek, hogy erőt merítsen, kell a lélekgyógyásznak, hogy elviseljen, kell tudósnak, aki kémcsövekkel méri ki a tengert! Mindenkinek kell a szó, az alkotó szó, a bíztató szó, a szépet mutató, a csendre hangoló, a megfagyasztó dráma és a felhevítő forradalmi tűz. Szó nélkül, alkotó, kimozdító szó nélkül bizony semmik vagyunk! A logosz az élet kezdete!
A teremtettségbe rejtve
Honnan ez a szó? Hitem szerint minden a Teremtő Istentől ered! Ő teremtett bennünket alkotóvá. Alkotásra teremtett lény vagyunk! Egyedül is, magányosan, és együtt is alkotásra születtünk! Minden álmok és tervek megvalósítóivá! Mindent legyőző akarattá, a világot pásztoroló Isten-munkatárs vagyunk! Isten rejti el a génjeinkben a szavak szépségének a titkát! Isten akarja, hogy kibeszéljük mindazt, ami jó, ami rossz, ami öröm, és ami bánt! Isten okozza, ha valaki verset ír, úgy is, hogy maga nem is tud róla, hogy ez a kincs, ez a tudás, ez a képesség honnan ered! Isten a logosz, és ez a logosz átjár legbelül, miközben átenged önmagából is valamit. Általa születünk, szólunk, beszélünk, cselekszünk, alkotunk! Belénk van kódolva, génjeinkbe van beleírva mindez!
folyt. köv…
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:22 :: Kőszeghy Miklós
