Szirmokra bontja létet a talány,
magvas gondolatok halk talaján
jár szemlesütve egy magányos árny,
csenevész teste fölöttébb sovány.
Tétova a lépte, ahogy maga,
egyre halkul, hangosnak hitt szava.
Lihegve fut, a nyakába szuszog,
fondorlat eső nyakába zuhog.
Pirkadat lassan részekre tépi,
az elmúlt nap remete rémségit,
pihen a tettvágy is gömbölyűen,
gondolat ereje vele üzen.
magvas gondolatok halk talaján
jár szemlesütve egy magányos árny,
csenevész teste fölöttébb sovány.
Tétova a lépte, ahogy maga,
egyre halkul, hangosnak hitt szava.
Lihegve fut, a nyakába szuszog,
fondorlat eső nyakába zuhog.
Pirkadat lassan részekre tépi,
az elmúlt nap remete rémségit,
pihen a tettvágy is gömbölyűen,
gondolat ereje vele üzen.
Illusztráció: Horváth Edina festménye
Legutóbbi módosítás: 2017.05.16. @ 08:40 :: Ötvös Németh Edit