Korahajnal volt, alig derengett,
figyeltem az idegen lépteket.
Mit akar, kit keres a sötét alak,
kezében a lap, s nevemet látom.
Int, hogy értem jött, vita nincs
mehetek vele most… Tűnődöm
mit tegyek, maradnék még.
Ez nem én vagyok – suttogom –
és sebesen írok, már ott az
a másik nevem. Nem, nem
amellyel születtem, ezt csak kaptam.
Nézi a papírt, majd engem…
könyöklök az asztalra, gyűrök
ráncot az arcomra.
Gondolkodik, nehezen dönt:
Érted majd később jövök,
– suttog -, s csendben el!
Tapogatom párnám, zúg a szél…
Majd egyszer, ha sarumat leveszem
nem lesz a lábamon más csak
az út pora…
*
Addig pedig, nézz rám kérlek,
messze utak Vándora.
Legutóbbi módosítás: 2017.05.16. @ 15:26 :: Sonkoly Éva
