Szétszórt szervek szigetei
között keresem magam,
evezek az árral szembe
súlyom úszik súlytalan,
vérig sértődött zátonyok
csontjai az utamon,
földreforgóvá vált lelkem
felborítja csónakom.
Távolodó dobbanások,
megfeneklett érzelem,
felszakadt bőrbe bújt álmok
partra vetődnek velem,
rám folyt nagy szeme a Napnak,
üveggolyó lett a Hold,
a végtelen végén fekszem,
(nem iszom több alkoholt.)
Legutóbbi módosítás: 2017.05.01. @ 12:01 :: Thököly Vajk