— Tudtam szerezni gyógyszert, de az orvos meghagyta nekem, hogy várjam meg, milyen hatása lesz a fiadra.
Borbála egy kicsit megijedt ettől.
— Ugyan miért, kell megvárnod a hatását? Ez valami kísérleti szer, amit valakiken ki akartok próbálni? Az nem az én fiam lesz.
— Dehogyis — magyarázta Aljósa a halálra rémült Borbálának —, ha nem eredményes és nem volna hatása, akkor azonnal vinnem kell Keszthelyre, a kórházba. Ezt tekintsd „parancsnak”. De ne ijedezz, remélhetőleg nem lesz semmi baj.
A Templom téren mindenki leszállt, kivéve Borbálát és Andrást. El is csodálkoztak a többiek, hogy az autón maradtak. Ám nem kérdezősködtek. Valahogy mindenki úgy gondolta, hogy különleges státuszt kaptak, mert a parancsnok külön kiemelte őket, amikor kiértékelte az elvégzett munkájukat. Andrást egy csoport vezetőjévé nevezték ki. Sokan ezt is valami kivételezésnek hitték, ellátásban vagy más téren. Ám az igazság az volt, hogy meg voltak vele elégedve, ám plusz juttatás, vagy kivételezés nem járt nekik. A magyarul beszélő parancsnok azért akart nekik segíteni, amiben tudott, mivel otthon beteg volt egy gyerek.
Ahogy a házba értek, menesztették Vicát Kállay doktorért.
— Mondd meg a doktor úrnak, jöjjön azonnal, ha tud. Megvan a gyógyszer, de itt vár az orosz sofőr, hogy szükség esetén azonnal elvigyen minket Keszthelyre a kórházba.
Hamarosan jött is Vica a doktorral együtt. Kállay doki először forgatta kezében az ampullát. Elolvasni nem tudta a cirill betűket, csak az összetétele volt latinul feltüntetve.
— Na, fordulj a hasadra — mondta Péternek. — Én azt javasolnám, hogy bármilyen hatása lenne a gyógyszernek, vigyék be a kórházba. Én a szegényes és hiányos felszerelésemmel megteszem a maximumot, ám a lehetőségeim nagyon végesek. Ott még is csak jobb a felszereltség, és tüzetesebben meg tudják vizsgálni. Bármilyen komplikáció esetén meg azonnal be tudnak avatkozni.
Aljósa értette majdnem az egész beszélgetést.
— Akkor készítsd össze a fiút. Minél hamarabb érkezünk oda, annál jobb.
Borbála, kiadta az utasításait Imolának.
— András velem jön. Menjetek aludni, ne virrasszatok itt feleslegesen. Majd jövünk, amikor jövünk. Tudjátok a dolgotokat.
Egy négyrét hajtott lepedőbe tette bele a legszükségesebb dolgokat, mivel táska nem igen akadt a házban. Hátizsák volt ugyan, de abban hozták-vitték az élelmet, nélkülözhetetlen darab volt.
Az elhagyatott, néptelen úton hamar bezötykölődtek Keszthelyre. A kórház bejáratánál persze alapos vegzálás következett. Aljósa erélyes fellépésére engedte be őket az őrség, miután kilátásba helyezte, hogy a főnökénél kérni fogja, hogy mentsék fel ezeket a katonákat, alkalmatlanok a feladatukra. Mikor megemlítette a parancsnoka nevét, azonnal cselekedtek. Ő volt ugyanis a körzet második legfontosabb embere. A kórház valami úri kastélyból lett átalakítva ideiglenesen. Minden talpalatnyi helyen betegek és ágyak. Orvosok, ápolók hemzsegtek lépten-nyomon. Egyetlen műtőjük volt, sürgősségi esetekre, persze csak hiányos felszereléssel. Ami egy tábori műtő szintjénél egy fokkal magasabb volt, mert mégsem sátorban, a szabad ég alatt kellett dolgozniuk, sőt volt folyamatos áramellátás is. Gyógyszerből viszont még a környékbeli alakulatok számára is bőven volt készlet.
Pétert először egy vizsgálóba vitték. Elég sokáig várakoztatták. Majd egy katonaruhás, tisztivállapos orvos kezdte tüzetesen megvizsgálni. Nem tudott csak oroszul, Aljósa meg próbált tolmácsolni, de néha bajban volt, mert nem tudta a helyes magyar kifejezést. Ám kézzel-lábbal sikerült megértetnie magát Péterrel, és a gyerek igyekezett minden hozzáintézett kérdésre válaszolni. A vizsgálat után az orvos megnyugtatta az anyját és bátyját.
— Egy-két hétig itt kell tartanom a kórházban. Gyógyszeres kezelésre van szüksége, és feltáplálásra, mert nagyon legyengült állapotban kapta a tüdőgyulladást. Segíteni fogunk, hogy felerősödjön. Otthon még sok pihenésre lesz szüksége, és rendbe fog jönni.
Már hajnalodott. Aljósa elvitte őket a parancsnoka szállására. Éppen készülődött, amikor betoppantak hozzá. Aljósa elmondta pár mondatban a történteket. Borbála és András megköszönték a segítségét, közbenjárását.
— Ne nyugtalankodjanak. Jó kezekben van, és mindent megtesznek majd, hogy hamarosan egészséges legyen. Most meg menjenek haza, igazolni fogom a távolmaradásukat. Aljósa elviszi magukat vissza, amúgy is megy a munkásokért. Egy kis élelmet is összepakoltatok a konyhán, a többi gyerek is biztosan éhes otthon.
A teherautó pont időre érkezett Kéthelyre a Templom térre, hogy felvegye a munkába indulókat. Csodálkoztak is nagyot, amikor meglátták Andrást és anyját lekászálódni. Valaki meg is jegyezte, hogy már éjszakai műszakra is lehet átjelentkezni? Aztán lecsendesítették az akadékoskodót, hogy kórházban voltak a gyerekkel. Javulást kívánt ezután mindenki a beteg Péternek.
Hazaérve már sürgés-forgás fogadta őket.
— Hogy van Péter? — rohanták meg őket egyből.
— Csak lassan, nem tudunk ennyire gyorsak lenni — intette le őket az anyjuk. — Először is rendesen megreggelizünk, utána majd mesélünk.
A hátizsákból előkerült a hajnalban kapott élelmiszercsomag. Volt benne szinte minden. Lekvár, sűrített tej, konzerv, füstölt hal, kevés kolbász és fehér kenyér, sőt egy igazi ritkaság is, kávé. Na nem valódi, csak amolyan pótkávé. Az igazi magyaros fehér kenyér nagy becsben állt, mert azt csak nagy ünnepekre osztották. Többnyire a barna, orosz „komiszkenyeret” kapták az ellátmányban.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:55 :: Avi Ben Giora.
