— Meglesz a szobor, meglesz a szobor, a világ első instant műalkotása, amit kis híján a természet hozott létre! Tapossanak a gázba! Kérem, ellenőrizzék katapultjaikat és minden egyebet, mert nem szeretnék más tartozékot az alkotásba kocsiinkon kívül! Haladjanak a belső sávon utánam, hamarosan számolni kezdek tíztől visszafelé, háromnál lőjék ki magukat, mert nullánál, amit már nem biztos, hogy ki fogok mondani, megtörténik a nagy durranás.
— Mi van, mit beszél, milyen katapult!?
Méltatlankodott a tízes kocsi sofőrje. Ő volt az egyedüli profi vezető, a többiek rángatták ebbe a nemes akcióba. Most döbbent rá, hogy ezek bebiztosították magukat, előzőleg azt gondolta, ők maguk is folyékony szoboralkatrész lesznek. Ez némileg aggasztotta, de még jobban az, hogy erről nem szóltak előre.
— Kilenc, nyolc, hét, hat, öt…
No, itt taposott a gázba, majd a fékre, kuplungra, és tett egy olyan fordulatot, amit csak a nagyon jók tudnak. Ötösbe rántotta a sebességváltót, és a szembejövő forgalmat kerülgetve távolodott.
„Jé, ezek becsaptak”, gondolta, mígnem egy óriási csattanást, még néhányat, majd egy hatalmas robbanást hallott, amitől a vele szemben áramló kocsisor is megállt.
Már látta a kába hullócsillagokként potyogó katapultokat. Lebegtek az ejtőernyők, az első számú éppen elé zuttyant a főszervezővel székében. Alig volt eszméleténél, de a sofőr kiugrott, odarohant és lekevert neki néhány pofont. Ezt látva, a több kocsiból odafutottak az emberek, mert egy ilyen szerencsétlen, autópályára pottyant katapultost mégsem illik csak úgy arcon csapdosni.
Majdnem mindegyikük a közvetlen közelében világosult fel, mert repülőt nem láttak, sugárhajtásút vagy katonait végképp nem, ezért eléggé furcsa jelenségnek számított a félvállról, lebernyeggel betakart figura.
A fel nem világosított letépte róla az ejtőernyőt és adott még néhányat, mire az magához tért.
— Ne üss, fáj az agyvelőm, azt hiszem a gerincem is. Jaj, jaj, amúgy is rettentő gerincfájós vagyok! Ez a kilövés nagyon odatett…
— Te potya, pontynak is alkalmatlan, miért nem szóltál, hogy én is mentsem az életemet?
— Miért, miért? Egy alkotás akkor ér valamit, ha áldozatot hoznak érte. Te úgysem tartoztál a centrumhoz, a lelkiismeretem itt és most is nyugodt.
Közben a többiek is, hasonló tudati állapotban, apránként földet értek. Őket már a kiérkezett tűzoltó- és rendőregységek emberei kérdezték ki.
Futótűzként terjedt a hír, hogy itt valamiféle szándékos, öngyilkos jellegű robbantás történt. A távolabb levők legnagyobb meghökkenésére, ezeket a szerencsétlen betegeket hátrabilincselt kézzel vitték el. Az emberi összetartás néha átlépi a határokat, mielőtt a rendőrökkel körülvett sofőrünk részletes magyarázatot adhatott volna, a tömeg meglincselte az őt kikérdező rendőrökkel együtt. Így egyszerre sikerült és dőlt meg a főnök vágya. Ő egy személyt, nem pedig egy csoportnyi áldozatot szeretett volna, de erről már csak a vizsgálatin értesült arról is, hogy van olyan műalkotás, amiért több év teljes ellátás a jutalom.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Boér Péter Pál
