Nézd isten talán újra él,
épp most bont szárnyakat
mögötte zöldellő levél,
borít száraz ágakat.
Színekben pompázó égi kép,
egy röptében elkapott kereszt,
körötte tollas furcsa nép
imát csicsereg, úgy neszez.
Túl a képen, túl a lombokon,
valahol belül homlokom
mögött szárnyra kél a gondolat,
zajongva, mint a gyurgyalag.
Szelíden, lágyan udvarol,
beléd ivódik mig átkarol
aztán repít túl a réteken
veled, melletted át az életen.
Legutóbbi módosítás: 2017.06.18. @ 16:00 :: Ernst Ferenc
