Sokáig szunnyadt álomban ringott
szinte nem is élt,
de egy érzés felébresztette
az élők közé visszavezette;
ezt az érzést mióta eszmélt
kereste
felizzott a parázs
égett, lobogott
maga körül szikrázó tüzet gyújtott
szívében a szerelem érzése egyre izzott
ragyogott…
átölelte a vágy álomképét
simogatta minden pici részét
csókjaival halmozta el
a részletekre is nagyon
figyel…
mikor már csak izzott a parázs
és a végtelenben, ahol a Nap felkel
a pirkadat vörösre festette az eget…
az elfáradt testek
melyek hamuvá lettek
elszenderedtek;
a sóhajok is bent rekedtek
és a kormos, elgyengült fák
kimerevedtek
utolsó leheletükkel
összeölelkeztek
és füst képében a kéményen át
a végtelenbe tűntek.
Még ma is ott lebegnek!
—————————
Naplóba javaslom. NHI
