Szaporodnak a lépcsők lábam alatt,
valaha három volt, ma már nyolc van.
Hozzájuk mérem a magasságokat,
meg-megállok egy-egy fordulóban.
A halhatatlanságig fel a mennybe
az emeletekkel megbirkózom.
Előbb mindig a vérnyomásom megy fel,
térdem csörömpöl a grádicsokon.
De kutyámat, ki hétszer annyi évvel
korosodik egyre bölcsebben hozzám,
óvó karjaim közt viszem én fel.
Ziháló tüdővel, nehogy baj érje.
S ha csillapodik szilajos, vad vére,
megvigasztalom, ez már a mennyország.
(Kép: Internet)
