— Megölted a fiamat, Bolan, feleséged meg a másikat… — kezdte a sérült mergen, amikor magukra maradtak.
— Én nem akartam, de… — próbált magyarázkodni, Levent félbeszakította.
— Ne szólj közbe, kérlek, mert nehezemre esik a beszéd! — emelte fel kezét is nyomatékul. — Két fiam élte meg a felnőtt kort, s egy sincs már életben. Nekem csak az unokám maradt… — szökött könny a szemébe. — Tudom, én sem húzom már sokáig… Sohasem gondoltam, hogy unokámat fiam gyilkosára fogom bízni… — tartott pihenőt. Bolan ismét közbe akart szólni, a mergen azonban megint csendre intette. — Miután megsérültem, ott feküdtem a földön, mellettem pedig egy batir Arüszlán ordujából. Ő azóta megtért Tengrihez… S egy haldokló igazat beszél…
— Arüszlánról…
— Igen… Azt mondta róla: „Kegyetlen ember, bosszúálló, az ordunkban mindenki rettegett tőle, amíg ő volt a mergen. Apját is eladná a hatalomért, ha még élne. De meghal egy balsetben.” És kegyetlenül elbánt a legyőzöttekkel…
— De… — lepődött meg Bolan — itt, a jenei orduban még senkivel sem kegyetlenkedett. Még egy atya is keményen megbüntette volna kislányát az olyan magatartásért, mint Dilayé vele szemben…
— Nem, ezen én is elgondolkodtam, tényleg nem, leszámítva, hogy mindig kemény büntetést kért a tanácsban azokra, akik vétettek. Nem érdeke ezt az oldalát mutatni, amíg Sári Kán kezében a hatalom, és amíg nem nemzett egy fiú utódot. Sári Kán bármikor úgy dönthet, hogy nem ő lesz az utódja… De ha fordul a kocka, jaj lesz Dilaynak. Vigyázz rá Bolan, benned miden reményem. Én ezzel a sérüléssel nem sokáig élek már. Umay már feni az ollóját…
Levent ismét csendre intette Bolant, látva közbeszólási szándékát.
— És a baskortoknak is jaj. Meg kellene szervezni Sári Kán védelmét…
— Már megtörtént. Ide is eljutott a hír, nem tudom mennyire igaz, hogy a mostani kirk küz kánnak köze lehet atyja hirtelen halálához. Ma este a tanácsnak kell jóváhagynia…
— Ki engedte meg, hogy ilyen döntéseket hozz a távollétemben? Egyelőre én vagyok a mergen, ez az én hatásköröm! — csattant fel Levent, majd Bolanra kacsintott.
Ő először zavarba jött, aztán megértette: A holnap esti tanácsban Levent hozza majd fel, mint saját ötletét, és „szembesül vele”, hogy helyettese már intézkedett. Majd „jól összevesznek” ezen. Legalábbis ezt hitetik el másokkal. Bolan törvényesen járt el, hiszen Levent távollétében ő a mergen… Ismerve a köztük levő régi ellentéteket, a tanács az ötletet támogatni fogja, Sári Kán és Arüszlán pedig kénytelen lesznek engedni. — Elnevette magát, megcsóválva fejét. Mindig nagy róka volt az öreg…
— Alpnak és barátainak már régebben megparancsoltam, valamilyen ürüggyel néhányan mindig legyenek Dilay közelében, feltűnés nélkül, de fegyveresen… Már a legtöbben megkapták a kardjukat atyjuktól, közeli felnőtté válásukra gondolva, és egyre ügyesebben forgatják. Titoktartók, megesküdtek, erről atyjuknak sem szólnak.
Most Leventen volt a kópé fejcsóválás sora. A helyettesét sem kell félteni… És megnyugodhat. Unokája biztonságban lesz, már amennyire lehet.
Egy idő után Sári Kánnak is feltűnt a Levent és Bolan közötti régi ellentétek kiújulása. Kérdésére egykori atyatársa a szemére vetette:
— Ereka és Ela közötti viszony se a régi. Próbáltam felejteni, de nem tudok. És Bolan ki akar túrni a helyemről…
No, ez volt az, amit Sári Kán nem tudott elhinni… Kán nem akart lenni, de mergen mindenáron? Levent túloz!
Már színes volt az erdő, a legszebb őszi pompájában virított, amikor Ilkay Mügéért küldött. Elkezdődtek a fájdalmai. Nagy volt az izgalom az orduban, de természetesen a legnagyobb a családban. Nemcsak azért, hogy lesz-e kánzáde, vagy újabb kislánya születik Ilkaynak, de az első szülése körüli bonyodalmak — az időtlenül megszületett Dilayjal — sok aggodalomra adtak okot. Ela szólt Babbának is, készítse elő a kemencét, hátha szükség lesz rá, de ő hárított, mondván, hogy az újrasütés csak időtlen születés esetén szükséges. Arüszlán is ketrecbe zárt oroszlánként járt fel és alá a jurtája közelében. Sári Kán pedig üzent a jurmaty kámnak jöjjön a lóáldozatot levezetni, nehogy közben Babba segítségére legyen szükség. Végül az aggodalom fölöslegesnek bizonyult. Umay jó néven vette az áldozatot, és Ilkay egészséges kislánynak adott életet. Babba segítségére nem is lett szükség. Csak a férfiak, kán és veje voltak csalódottak.
— Majd a következő fiú lesz — vigasztalta őket Ela. Ám arra még várni kellett.
Dilay volt talán az egyetlen a családban, aki nem örvendett a jövevénynek. A húga, Sule (láng) megszületése után az újszülöttel lefoglalt Ilkaynak nem sok ideje maradt rá. Mint sok elhanyagolt gyermek, ő is rosszalkodással próbálta magára vonni az elvesztett anai figyelmet. Ettől ugyan szeretetet nem kapott, csak szidást, és bár nem fenyítették meg, egyrészt egyre jobban kezdett félni mostohaatyjától, másrészt rendszeresen oda menekült, ahol a kívánt szeretetet megkapta: Erekához és Leventhez, tovább mélyítve az ellenséges viszonyt Ilkay és egykori anyósa közt. Ha ők nem fognák mindig pártját, akkor lehetne bírni vele… Ha pedig nagyszülei nem voltak kéznél, barátainál, Csabannál és Tulpánnál keresett vigaszt.
Egyébként nem sok olyan esemény történt, ami alátámasztotta volna Bolan és Levent Arüszlán iránt táplált kezdeti félelmeit, egészen addig, amíg ki nem tört a lázadás a kirk küzöknél. Az új kán vaskézzel próbálta népét vezetni, és a féltestvérét pártolók közül sokat kivégeztetett. Ám a legyőzött féltestvérének még volt egy vérszerinti öccse, aki a bátyjai közt kitört háborúskodáskor tatárföldre menekült. Ő állt a felkelés élére. Arüszlán nem habozott segíteni a kánnak leverni a kiújuló lázadást. A legyőzött ismét tatárföldre menekült.
Sári Kán nem igazán örvendett a szövetségnek, ám veje azzal érvelt, hogy az ujgurok ellenségeikkel, a porokkal szövetkeznek, s kell egy szomszéd, akire biztosan lehet számítani. Végül beadta derekát.
Arüszlán győztes csatáinak köszönhető növekvő népszerűsége viszont aggodalommal töltötte el nemcsak Leventet és Bolant, de más orduk mergenjeit is. Lassacskán egyesek kezdték kiismerni a kánjelölt lappangó erőszakos természetét. Ő viszont idejét látta Sári Kán testőrségét megerősíteni néhány hozzá hű, de nem jenei batirral. Lám, mi történik a szomszédban is!
Bolan válasza nem váratott magára. Azonnal leváltotta őket. Arüszlán lángot fogott. Magából kikelve kezdett a mergen-helyettessel üvölteni.
— Hogy merészelted leváltani, akit kineveztem?
— Mert nem kérted ki sem az én, sem Levent mergen véleményét.
— Azt akarom, hogy a kánunk biztonságban legyen! Ehhez nem fogom a te véleményedet kikérni! Olyan embert akarok oda, akiben megbízok!
Bolan nem ijedt meg. Hangereje neki is volt. Feltehetően, ha nem lett volna kétesélyes a játék, Arüszlán azonnal kardot rántott volna dühében. Rövid habozása elég volt Sári Kán megjelenéséhez. Ayi halálának felemlegetése elégségesnek bizonyult a kedélyek megfékezéséhez. Többen is, köztük Alp atyja és nagybátyja is szorgalmazták az esetnek a tanácsban való megbeszélését, ahol mindkettőnek nagy szava volt. Sári Kán beleegyezett.
— Hej, Karsa, öreg Karsa, de hiányzol… — sóhajtott Bolan, majd megkereste Alpot, s odaszólt neki:
— Kettőzzétek meg az őrséget Dilay körül!
Az esti tanácsra váró Arüszlánnak is szembe kellett néznie aggódó feleségével.
— Ne húzz ujjat vele! Felesége egy bügü! Egy pillantásával megköti harc közben a kezedet, s Ayi sorsára jutsz, hiába vagy te a jobb! Először Ayi is legyőzte Bolant, mégis meghalt! Atyám melléd áll majd, hiszen az ő javát akarod, és ezt ő tudja. Nem akarok másodszor is megözvegyedni! Három gyermekkel… Ismét gyermeket várok, Arüszlán!
— Miért nem szóltál eddig?
— Mert csak ma lettem bizonyos benne! Sejtésemet Müge megerősítette.
Hiába számított Arüszlán apósa feltétlen támogatására. Levent mergen, bár akkor már nagyon le volt gyengülve, Erekára támaszkodva elvánszorgott a tanácsig. Amíg ő fel nem szólalt, Arüszlán mellett állt a hangulat.
— Idős, és beteg ember vagyok már, négy kán uralma alatt éltem. Egyik alatt sem volt oly rend Baskortföldön, mint Sári Kán alatt. Hogy miért? Megmondom: a törvények betartása a legkisebbtől legnagyobbig mindenkire kötelező volt, rá is, családjára is. Emlékezzetek Ilkay felháborodására, amikor azt mondta neki, ha még egyszer visszaél a nevével, a fejét véteti! Nos, akkor a kán vejére is érvényes! Bolan megölte a fiamat. Az utóbbi időben nagyon feszült volt közöttünk a viszony. Az utolsó vagyok, aki szövetséget kötne vele! De a kán védelmét ellátni mindig is a jenei ordu mergenjének volt a hatásköre és ebbe Sári Kán sohasem szólt bele. Akkor a veje se tegye! Tiszteljük a jó szándékát! De a döntés az enyém, vagy ha én nem vagyok döntőképes, akkor a helyettesemé. Arüszlán! Végy példát rólam! Bolan megölte a fiamat, de a jenei ordu érdekében együtt dolgoztunk, együtt harcoltunk. Ez a baskortok érdeke! Mutass jó példát! Ne feledd, egykor majd te leszel a kán!
Arüszlánnak tapasztalnia kellett, hogy népszerűsége kisebb annál, mint amire számított. Az eredetileg határozatlanok, elkötelezetlenek Levent felszólalása után mind a törvény betartását támogatták. Alul maradt.
— De az én saját védelmemről én magam döntök! Erre a feladatra olyan embereket akarok, akikben én bízok meg! — jelentette ki Arüszlán, majd otthagyta a tanácsot.
— Miért van az az érzésem, hogy ő csak saját ordujából származó batírokban tud megbízni? — mondta ki félhangosan Alp atyja sok tanácstag sejtését.
Sári Kán pedig belátta, veje nagyon maga ellen hangolta a jenei ordut.
— Beszélnem kell vele, ez így nincs jól! — döntötte el. Ám előbb még Ela kánbikeh fogta vallatóra. Hamarabb értesült az eseményekről, mintsem a kán visszaért volna jurtájába.
— A jeneik nagyon érzékenyek arra az előjogukra, hogy emberemlékezet óta ők védik a kánt. Ha ettől megfosztod őket, lázadás törhet ki… És most hagyd békén. Nyugodjon meg, majd holnap beszélj vele!
Ám mielőtt erre sor kerülhetett volna, már másnap reggel folytatása lett a történetnek. Amint Dilay kilovagolt az orduból, két Arüszlán által kijelölt testőr kezdte követni. Fütty hasított a levegőbe, s pillanatok alatt hat aligfelnőtt legény jelent meg vágtatva, s elállta útjukat. Alp vezette őket.
— Állj! Senki sem közelíthet fegyveresen Dilayhoz! — vonta ki a kardját.
— Félreállni! Mi vagyunk Dilay testőrei!
— Nem! Azok mi vagyunk!
A hangzavarra Dilay rémülten állította, és fordította meg a lovát. Most mi lesz? A hangoskodásra hamarosan összefutott az ordu, Sári Kán, Arüszlán és Bolan is megjelentek.
— Arról volt szó, hogy az én családom védelmét az én embereim látják el! — csattant fel Arüszlán.
— Csakhogy Dilay nem a te lányod, hanem az Ayié, és Sári Kán unokája!
— Bolan nem válthatja le az általam kijelölt testőrséget! — tombolt Arüszlán.
— Te sem válthatod le a mergen által kijelöltet. Az este született erről döntés, és a tanács jóváhagyta! — torkolta le Bolan.
— A lányomnak testőrségre van szüksége, mert a kán és családja ellen lázítottad az ordut! Ezért neveztem ki testőrséget mellé!
— Csakhogy neki már régóta van. Alp a testőrparancsnok, Levent mergen jóváhagyásával. Nem válthatod le őket!
— Egy kölyök! — felelte Arüszlán gúnyosan.
— Nekem úgy tűnik, ezek a „kölykök” elég jól ellátják a feladatukat!
— Milyen régóta? — kérdett rá Sári Kán.
— Mióta Alp összeverekedett Csabannal…
Sári Kánnak viszont nagyon megtetszett a „láthatatlan” testőrség ötlete. Jóváhagyta, majd jurtájába hívatta vejét. Néha jobb engedni a nép akaratának.
S mint uralma alatt annyiszor, Sári Kánnak sikerült a feszültséget ismét feloldania. Ugyan a két testőrség nem kedvelte egymást, de kenyértörésre közöttük nem került sor. Nemcsak vejével, hanem Bolannal is elbeszélgetett. Igaz, erre csak Levent halála után került sor. Ugyanis a mergen, mint aki küldetését itt a földön elvégezte, megtért Tengrihez, de nem azelőtt, hogy haldoklóként magához hívassa a kánt, és elmondja neki utolsó kívánságát: Bolan legyen az utóda.
Levent temetése után Sári Kán hívatta Bolant, és szemére hányta magatartását.
— Ez a köszönet azért, amit tettem érted?
— Ez uram, mert családod biztonságát ez szolgálja! — húzta ki magát Bolan. — Tudod jól, uram, hogy a tűzbe mennék érted!
— Tűzbe mennél, de a kánságot nem vállaltad. Levent mergen utolsó kívánsága az volt, hogy te legyél az utóda… az ordu mergenje… Ami azt illeti, e feladatot már egy ideje te látod el. Elfogadod? Vagy visszautasítod egy haldokló utolsó kívánságát?
— És szereztem jóegynéhány ellenséget… Levent mergen pedig megesketett, uram…
— Szóval őt nem utasítottad vissza… Csak engem…
— Megesketett, uram — ismételte meg Bolan a megkezdett mondat elejét —, hogy vigyázok unokájára, Dilayra. Aki a te unokád is…
— Ti már rég ugyanazt a kását fújtátok! — jött rá Sári Kán. — És miért gondoltátok, hogy mellettem veszélyben lenne? — vált élesé a hangja.
— Nem, amíg te mellette vagy, valóban semmi bántódás nem érheti. Senki sem merne ártani neki. Uram, te imádod első unokádat. De…
— De…? — kérdett rá Sári Kán, majd rájött a ki nem mondott szavakra. „De attól féltünk, hogy Arüszlánnak nem lesz fia… S te sem élsz majd örökké.”
— Ez már rosszakaratú képzelődés! — csattant fel a kán, de a lehetőség szeget ütött a fejébe.
Este lefekvés után hosszasan elbeszélgetett Ela kánbikehhel. Valahogy fel kellene oldani az ellentétet Bolan és vejük között. A baskortok jövőjéről van szó. Ez a szembenállás még arra is rávette Bolant, hogy elfogadja a mergeni címet…
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:55 :: Vandra Attila
