egyetlen érzés tükröződne,
mintha csupán két könnycseppből
születnénk mind erre a Földre…
Mintha szemünk gyűrű-vizén
egyetlen érzés tükröződne,
mintha csupán két könnycseppből
születnénk mind erre a Földre…
Mintha finom hullámai a létnek
három állomás felé sodornának,
mintha csak négy, s nem több őselem lenne,
s hajnalba térnének vissza az árnyak.
Mintha az orrunkból áramló lég
öt érzékünkre lehelne meleget,
mintha az illat meghatszorozná
azt, ami emlékpilléren lebegett.
Mintha az a messzi ég nagyot sóhajtana,
és szelek tépnének ki hitt gyökerünkből,
mintha a hetedíziglen átszelídülne,
s úgy illanna nyugvó nyolcba, miként tűnt föl.
Mintha ajkunk lángjába bukna
sercent szavak forrása: az elme.
Mintha minden kis kilences most
tízes teljességbe rejtekezne.
Mintha a tizenegy lenne a szám,
mi a Kettő egységre leltségét jelképezi,
kik örökké másik mellett állnak,
s erőik nem rest e Csoda tizenkétszerezni.
Mintha csakis puszta szerencse lenne az,
hogy két lábon járhatunk a földön,
mégis, tizenhárom-ürömmel epednénk,
nem értékelve, mi parány öröm.
Mintha megtörné egy-egy pillanatra
baljóslatba mártott varázspálcánk hegyét
kamasz hajnalok felett mélyen megsejtett
tizenhat, tizenöt, aztán tizennégy…
…Mintha visszaperegne idők s elemek
számtalan alakján a pőre Szó,
betűk és számok násza üvegre lehelt:
oda és vissza egyaránt ható.
Mintha egyetlenegy szó nem létezhetne: csakis a Mintha,
mégis, lenne hatalmasabb mindenkinél és mindennél.
Mintha illúzió-igazságban fordított lenne minden,
s huszonhathoz négyszer tizenhat évet fújna még a szél…
Legutóbbi módosítás: 2017.06.17. @ 19:00 :: Vasas Marianna