Mindennap mikor körül nézek,
nélküled minden oly sivár.
De benned megtaláltam,
mit adhat az örökké tartó nyár.
Ahogy rád nézek,
lelkem téged vár.
Nem kell, semmi többé már.
Ha velem vagy,
megnyílik egy szebb világ,
egy új világ.
Veled más lesz az élet,
és más ami jó.
Őrökös öröm, mi fel nem fogható.
Ha fényed átjár,
múltba vész mind,
ami volt, ami volt.
Veled minden jó, veled minden jó…
——————————
Nagyon jó, hogy nem használsz olcsó ragrímeket, és tetszik, hogy mert ismételni a fokozás kedvéért (egy szebb világ, egy új világ), de végtelenül sajnálom, hogy nem hagyod szóhoz jutni magad. Elcsépelt közhelyeket látok versformára törve. Nem arról van szó, hogy mindenképpen művészieskedjünk fura szófordulatokkal, netán vért izzadva alkossunk új, szokatlan szavakat, de a vers varázsa elmarad, ha nem zökkent ki a hétköznapokból, ha nem képes hatni. Amit érzünk, leírhatjuk egészen egyszerűen: örültem ennek a plüssmackónak. De ha csak így leírom, az én örömem marad, te tudni fogod, hogy örültem, de nem tudod, hogy hogyan, mennyire, miért, mert az én érzésem marad. Te nem örülsz.
De ha leírom, hogy a fény megcsillant a kis fekete gombszemeken, egy kis cérna kilógott a szája szegletén… kép lesz belőle. Látni fogod a mackót, megszereted velem együtt.
Amit fent leírtál, abból mi, olvasók, kimaradunk. Akire gondolva írtad, biztosan örül, ha olvassa, mi nem tudunk örülni, mert nem látunk benneteket, nem ismertünk meg belőletek semmit, nem tudjuk veled szeretni őt, és nem tudunk szeretve lenni általad.
A hogyant írd le. A milyenséget. Ha el tudod ereszteni a biztonságos hétköznapiságot, meg fog születni a versed.
Ezt most naplóba javaslom. NHI
Legutóbbi módosítás: 2017.06.19. @ 20:30 :: Zsolnai László