Avi Ben Giora. : Imola 15.

15.

Közeledett a hétvége. A szombati távolmaradást meg kellett beszélni Igorral. Ez igazából Andrásnál jelentett problémát, mivel amolyan munkavezető volt. Szombat hiába munkanap, a munkások intenzitása a munkához nagyon is lankadt, mindenki fáradtan várta már a vasárnapot. A biztonság kedvéért Borbála még bement Igorhoz, hogy rendben van e minden. Igor megnyugtatta, hogy beszélt a kórházzal, vasárnap ebéd után beengedik őket.

— Ha van még valami gondod, akkor mondd el bátran! Hátha tudok megoldást. Nem ígérgetek úgy, hogy azt ne tudjam teljesíteni. Majd meglátjuk, mit tehetek.

— Ne fáradjon miattunk. Már eddig is nagyon sokat tett értünk, de ezt már mondtam.

Péntek reggel összepakolta Borbála a szükséges holmit, még egy utolsó utasítást adott Imolának, hogy mit hogyan tegyen.

— A babot ne felejtsd elültetni. Öntözni is legyen víz, de nem kell lemásznotok ezért a láposra. A kútvíz is megteszi, csak nincs benne olyan méreg, ami árt a növényeknek és utána nekünk. Tehát ahogy megbeszéltük. Panni néni vár benneteket, este nála találkozunk.

Imola kikísérte őket a Templom térre, és megvárta, amíg jött a teherautó, aztán gyorsan hazafelé vette az irányt. Míg távol volt, Marika elkészítette az ennivalót. Minden ment, ahogy eltervezték. Délben aztán összeszedelőzködtek. Egy utolsó ellenőrzést tartottak, hogy minden rendben van e házban és körülötte. Útközben nem történ semmi említésre méltó. Jól kiléptek, és még öt óra előtt leértek a máriai standra is Vicával és Panni néni két gyerekével, Julival és Ákossal. Jót hancúroztak. Amíg a kicsik a sekély vízben locsolták egymást, Marika és Imola egy nagy fűzfa alatt beszélgettek.

— Ki kellene találnom — tűnődött Marika —, hogyan tudjak felutazni Budapestre. Emlékszel még arra a Vöröskeresztes nőre? Ki tudja, mi lehet vele. Ám azt a címet fel kéne keresnem. Hátha tudnának segíteni. Ideje, hogy kezdjek valamit, és nektek is egy szájjal és gonddal kevesebb lenne.

— Miért mondasz ilyeneket? Itt nálunk otthon vagy. Senkinek nem vagy terhére. Budapesten nincs senkid. Betennének valami gyermekotthonba, vagy kollégiumba, ha ahogy tervezted, tanulhatnál. Én meg nem lehetnék ott veled. Én kénytelen vagyok a húgomat pesztrálni, na meg az öcsém is hamarosan hazakerül, őt még ápolnom kell. Időm se lesz, hogy valamikor összetalálkozzak veled. Ki tudja mikorra lesz vonat, vagy másfajta közlekedés? Miért akarsz elmenni tőlünk? Nem érzed jól magad nálunk?

— Szó sincs erről. Igaz, néha elgondolkozom, nincs az rendjén, hogy édesanyádnak még engem is be kellett fogadnia. Egy végtelen rendes asszony, de már túl régóta élvezem a vendégszeretetét.

Imola félbeszakította.

— Te itt nem vendég vagy, hanem családtag.

— Jó-jó, de mégiscsak egy emberrel többről kell gondoskodni. Soha az életben nem fogom tudni nektek ezt visszafizetni.

— Ki vár ezért fizetséget? A barátnőm vagy, eddig együtt voltunk jóban-rosszban.

— Imola! Én szeretnék tovább tanulni. Az idő nem állt meg, és haladnunk kell vele. Meg kíváncsi vagyok, maradtak e rokonaim egyáltalán. Van valami rokonság Ausztriában, Kismartonban. Oda szerettek volna átköltözni a szüleim, de nem adatott meg nekik. Én nem is ismerem őket, talán Budapesten mégis több információt megtudhatnék róluk, és ki tudja, talán be is fogadnának, újra lenne családom.

— Mi már nem pótoljuk a családodat? Tudom, azt teljes mértékben nem lehet pótolni, de nem érzed magadat köztünk úgy, mintha családtag lennél? Mi aztán tényleg elkövetünk ennek érdekében mindent.

— Nem erről van szó, Imola. Igenis otthonra találtam nálatok. Ám mégis szeretném felkutatni a gyökereim, rokonaim esetleg még élő ágát.

Közben lassanként rájuk esteledett. Megcsodálták a lenyugvó Nap látványát, amint aranyszínűre festi a tó vizét. Aztán megszárítkoztak és elindultak hazafelé. Panni néni már közben megterített.

— Megvárjuk a vendégeinket, vagy nagyon éhesek vagytok? Kaphattok egy-egy szelet zsíros kenyeret addig. Meg kell enni a maradék zsírt, mert megavasodik, ha tovább áll. Egészen ünnepi vacsorát tudtam készíteni. Sorban álltam krumpliért, paprikás krumpli lett belőle, és jutott bele még kolbász is. Ha igaz, akkor a jövő héten kapok pár kiscsirkét. Hogy lesz e köztük kakas is, azt nem tudom. Ha szerencsénk van, akkor igen. De ha nem, akkor sincs baj. Akiktől kapom, azoknak van négy is. Azért is tudnak adni kiscsirkéket, mert most kelt ki egy csomó. Megtartanák, de nincsen elegendő kukoricájuk, amivel táplálhatnák őket, na meg segíteni szeretnének rajtunk is. Biztosan behajtja rajtunk az árát majd, ha már lesz miből. Nekünk még van egy kevés „málénk” a rejtekhelyen, megdaráljuk nekik, aztán majd csipegetnek az udvaron. El tudunk kezdeni kicsit gazdálkodni. Még zsírunk is lesz talán, ha elfogadják cserébe azt a szép porcelán tálamat, amit még az anyámtól örököltem.

Farkas étvággyal estek neki a zsíros kenyereknek. Mire elpusztították, betoppant Borbála is Andrással.

— Mik ezek az isteni illatok?

— Nem fogjátok elhinni: paprikás-krumpli, valódi házi kolbásszal.

A vacsora után még elég sokáig beszélgettek. Imola szóba hozta Panni néninek, hogyha elmenne dolgozni, szívesen vállalná a két gyerek felügyeletét.

— Megbeszéljük, Imola. Persze először legyen jobban Péter, majd utána, de a terved nagyon tetszik.