Avi Ben Giora. : Imola 18.

Nyomtatás

18.

Már majdnem a kijáratnál voltak, amikor Borbála hirtelen megtorpant, és visszafordult.

— Mi történt, anya?

— Meg sem kérdeztem a nővért, Péternek ki a kezelőorvosa, és hol tudom elérni.

— Vasárnap van, Anya — próbálta jobb belátásra bírni András. Valószínű szabadnapja van és pihen. Nincs a kórházban.

— De akkor is meg kell tudnom. Ha legközelebb jövök, szeretnék vele beszélni. Várjatok meg itt, én visszamegyek érdeklődni.

Látva tehetetlenségüket, megálltak és várakoztak anyjukra. Eltelt egy fél óra mire visszaért.

— Már Andrást akartuk érted küldeni, hogy mi történt — korholta Imola.

— András még mindig adós egy beszámolóval — célzott a belépésük körülményeire az anyjuk. — Én nem váratlak titeket, hanem sokáig tartott, amíg a sok építőanyag és ajtó közt találtam egy irgalmas apácát, ő a segítségemre volt. Felkísért vissza az osztályra, és elvezetett az ügyeletes orvos szobájába — kezdte mondókáját, miközben a kapuhoz indultak.

A kijáratnál sokan tolongtak. Egy részük bebocsátásra várt. Akik meg már voltak bent meglátgatni a szeretteiket, azok valami „utazó alkalmatosságra” várakoztak, amivel az előttük álló út egy részét megtehetik. Sokan elveszítve a türelmüket és reményüket, elindultak gyalogosan.

— Várjunk, vagy elindulunk gyalogszerrel, mint idefele? — kérdezte Borbála a gyerekeket.

— Javaslom, hogy várjunk egy kicsit — tanácsolta Imola. — Talán jön erre valami jármű, amire mi is felférünk és elvisz Máriafürdőig. Addig legalább mesélhetsz, Anya, úgy jobban múlik az idő.

Borbála folytatta, amit megtudott.

— Amíg a nővér vezetett, elmondta, ez az orvos már nagyon régóta dolgozik a kórházban. Valamikor a húszas évek elején került ide, mint gyakorló orvos. Azóta is ugyanott, a tüdő osztályon dolgozik. Már régesrég ki kellett volna nevezni osztályos orvosnak, de hol a háború, hol más események miatt nem nevezték ki. Most meg már közelebb van a nyugdíjhoz, semhogy kinevezzék. De nem ez a lényeg. Amit tőle megtudtam, Péternek kezdődő tüdőgyulladása volt, még idejében került be a kórházba, de mivel legyengült szervezettel érte, nem biztos, hogy teljesen ki tudják kúrálni, és nem marad nyoma sem a betegségnek. Az osztályvezető főorvos egy orosz katonatiszt. A magyar orvosoknak kevés szava van itt. Kénytelen tolmácsot használni, mert magyarul nem tud, és nem is akar tudni. Félvállról kezeli a magyar betegeket, nem fordít rájuk kellő gondot. Néha még az is csak viták árán érvényesülhet, hogy a magyar betegek a legjobb gyógyszereket megkaphassák. Nem mondta azt, hogy korrupt, vagy megvesztegethető, de kivételezik az orosz betegekkel. Mivel őt is felülről irányítják, és azok kezei nagyon messzire nyúlnak, senki sem mer vele ujjat húzni. Ha nem is nyíltan, de gyakorlatilag egyelőre az orosz katonaság gyakorolja az irányítást a kórházban. A magyarok csupán, mint kiszolgáló személyzet vehetnek részt a gyógyításban. Mégsem kell kétségbe esnünk. A doktor elmondta, hogy Péter kezelése jól halad. Naponta két alkalommal kap injekciót, és a szükséges gyógyszerek is mind rendelkezésre állnak, amikre szüksége van. Várhatóan még két, vagy három hét, mire elbocsáthatják. Hogy utána sikerül e elintézni számára szanatóriumot, az igazából nem rajta múlik. Szakmailag mindenképpen támogatni fogja a javaslatot. Ám nem mindig ez dönt, hogy az kapja meg, aki a legjobban rá van szorulva.

— Akkor — próbálta András összegezni a hallottakat — nincs rossz kezekben. Meg kell próbálnunk többet bejárni a kórházba, és kapcsolatot kiépíteni a döntéshozó orvosokkal. Én sajnos nem leszek elérhető, csak hétvégeken, akkor is feltéve, ha betartják az ígéreteiket a felettes parancsnokok, és kapunk eltávozást hétvégére. Mert nagyjából úgy kezelnek, mintha katonák lennénk. Eddig rendesen bántak velünk, de semmi biztosítékunk nincsen arra nézve, hogy a továbbiakban is ilyenek maradnak. Nem fognak e minket kihasználni, és mint vesztes hadifoglyokat kezelni, akiknek a minimális jogokat sem fogják megadni.

— Honnét veszel ilyeneket, András? Egy szavunk nem lehet. Megkaptunk szinte mindent, amit beígértek. Sőt. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az egyik parancsnokuk pártfogásába vett minket.

— És ez meddig fog tartani, Anya? — aggodalmaskodott András. — Csupán amíg ki nem fúrják innét a tiszttársai, át nem helyezik valami isten háta mögötti helyre, ahol nem lesz kivételes pozícióba, se parancsnok nem lesz, aki szinte korlátlan hatalommal bír. Keszthely és környékén ő az egyik legnagyobb hatáskörrel rendelkező parancsnok. Szinte mindent el tud intézni, ha akar, és nem gyűlöl minket. Ám mögötte ott csaholnak azok, ahogy egymás közt nevezik őket „csinovnyikok”, akik a győzelemtől elvakultak és bármilyen eszközzel szerzett pozícióban, korlátlan hatalmat kivívva degeszre lopják magukat. Bármennyire nem akarod ezt tudomásul venni Anya, ez sajnos így működik náluk. A legfőbb érték az ember, ahogy hirdetik. Ám ez az érték szinte értéktelen semmi, ha hatalomról van szó, és ránk nem is vonatkozik. Nekünk szerencsénk, hogy Igor itt a főnök. Ő egyelőre még „jól fekszik”. Ám Aljósa mesélte, hogy sokan szeretnék már másutt látni. Többen is pályáznak a helyére, egyre többen acsarkodnak vele szemben, hogy megszerezzék, nagy pozíció, zsíros falat. Nem csak embereket irányíthat, hanem jelentős anyagi javak felett is rendelkezhet. Élelem, üzemanyag és más, amikből saját hasznukra is tudnának lecsípegetni. Igor, egészen biztos, ha csinál is egy-két csip-csup „ügyet”, nem nagy tételben teszi. Én éppen ezért vagyok félelemben, mert ő rendes becsületes parancsnok, és eddig állta a szavát. Ám mi van, ha leváltják? Aljósa nem ok nélkül fél, hiszen akkor neki is mennie kell.

— Igazad lehet — gondolkodott hangosan Borbála. — Nem láthatunk a színfalak mögé. Szerintem jobb is, hogy nem tudunk ilyenekről. Minden esetre óvatosaknak kell lennünk. Ha mégis bekövetkezik a leváltása, áthelyezése, az nekünk mindenképpen rosszat jelent. Éppen elegen vannak a közvetlen környezetünkben is, akik felfigyeltek arra, hogy Igor némi kedvezményt biztosít számunkra. Mivel nagyobb részt falubeli, vagy ismerős, akkor sem biztos, hogy nem tesznek sehol bejelentést, feljelentést, csupán magukban morognak, zsörtölődnek… Bízzunk benne, hogy tekintettel vannak arra is, hogy Péter kórházban van, és emberségesnek tartják Igort, nem ellenségnek.

Egy teherautó kanyarodott be a kórház elé. A civil ruhás, aki az anyósülésen ült a kabinban, már a letekert ablakból kiszólt a tömegnek.

— Akik Máriafürdőre akarnak utazni, azokat elviszi ez a kocsi. Csak előbb segítsenek lepakolni.

Többen is ugrottak, hogy kipakolják a rakományát, és utána könnyebben eljuthassanak úti céljukhoz. Az orosz sofőr kiválogatott vagy húsz embert, Borbála és a gyerekek köztük voltak. Sokan méltatlankodtak, hogy ők több helyet is ki tudtak „verekedni” maguknak, mint mások.

Hamar készen lettek a munkával, és szinte azonnal helyet is szorítottak maguknak a platón. Még vagy tíz, vagy tizenöt ember szorongott ott rajtuk kívül, akik segédkeztek.

Még naplemente előtt, nyolc óra tájt már Panni néni háza előtt állhattak.