Egyszer majd emlék lesz ez is,
ugyanúgy, mint a többi.
Feküdni-kelni, létezni,
mintha nem történt volna semmi.
Várok. Végtelen remegés
terül szét szobámon.
Én fekszem itt? Vagy valaki más?
Vicsorog rám az álom.
Vihart jósolnak. Sok esőt.
Most mégis minden csendes.
Ablakom előtt az idő
szívszorítva repdes.
