… ne sírjatok. Hazudjátok rólam, hogy úgy élt,
hogy élni is hagyott; nem sírt, nem panaszkodott,
csak ment, lépett, vissza nem nézett… hogy elesett?
Példa arra nem volt. Üldöző – célt, hasznot,
kapcsolatot, sorsot, sorsokat, sokat, sokkot –
volt, nem préda… folyton szeretett…
szerelmet, gyermeket, Istent;
hite rendíthetetlen-kék, szava átgondolt,
arca szép, ruhája színre vasalt… volt.
Meséljetek. Bármit. Álmodjatok. Magatoknak,
magatokért, s ha megjelenve belerondítanék a
gazdagságba, vagy bármibe, ami nektek csak alvás
közben lehet, s válhat elértté, hát tagadjatok meg.
Az én álmaim sem a ti igaznak várt javaitokról,
hanem sajátjaimról – tengerről, kátyú, s benne
pocsolya helyett, távolról a közel vannak, ám nincs
közelebb menni hozzájuk időm dombok helyett…
tele hűtőről, nem csak díszes mágneseiről;
pénzről, pont elég helyett pénztárcába férhetetlenül,
kifogyhatatlanul – szólnak.
Ha meghalok, ne sírjatok. Úgysem hallom.
Nem is várnom. Kiért? Értem, miattam, aki hazudott?
Ha meghalok ne sírjatok. Tulajdon, erkölcs, de kereszt nélkül
távozom. Én se sírnék, magamban sem.
Joggal vagy nem? Áldva vagy átkozva?
Büntetésként, netán kegyelemként? Ki tudja?
Én, sem ti – csak rajtunk kívül sokan – nem tudjuk, de
megtudjuk majd ott, akkor, amikor az utolsó
levegősejt is a tüdönkbe szorul… a választ
… nem fent, sem lent. Egy, a – tudom, hogy
unjátok, mert Rá hivatkozom megint – Minden előtt
…
ha – utoljára mondom – meghalok: ne sírjatok.
Meséljetek, hazudjatok rólam mindenkinek.
Ezt akarom, mert akkor addig úgy élek, hogy elhiszem:
magamat szégyenbe nem hagyom, és ti nem…
majd… nem sirtok.
(Bicske, 2017. július 20.)
Lábjegyzet: sokunk vesztettünk már el életünkben valakit… egy kicsit, sőt nagyon ez ihlette a versem….
Illusztráció: HuPont.hu