A SZERELEM KAPUI
1.
Helyet kaptál lüktető szívemben,
te vagy a hajnal és az alkonyat.
Csillagok messzi fénye a csended,
átölel hűen évszázadokat.
Onnan jöttél, ahol az ég ragyog,
a remény szivárványíve feszül.
Benned láthatom végre, ki vagyok,
tükrödben arcom helyére kerül.
Tekinteted kékszínű tiszta tó,
nem kavar rajta szél hullámokat.
Gyengédséged finoman ringató,
ahogy álmod simítja álmomat.
Aranyba öltöztet minden szavad,
örökkévalóság a pillanat.
2.
Örökkévalóság a pillanat,
a legszentebb akarat, hogy élek.
Kibomló virág bennem a tavasz,
mint földre születő örök lélek.
Mindig tudtam, oka van mindennek,
miért is vagyok az, aki vagyok.
Engem aranyfonállal vezetnek,
elveszni nem hagynak az angyalok.
Szívembe rejtettem a magokat,
miket termővé tesz majd az idő.
Amit lelkembe bevetve hoztam,
gyönyörű lombos ágakká kinő.
Mikor imára hajtottam fejem,
felfénylett előttem a végtelen.
3.
Felfénylett előttem a végtelen,
tükörként világított az arcod.
Tudtam, te vagy az én másik felem,
akit ezentúl már el nem hagyok.
Az idő metsző szelét fújta ránk,
olykor meleg napunk is elborult.
Fagy kínozta virágunk tavaszát,
szép fáink is könnyeztek szomorún.
A vihar könnyű ágaink törte,
fordult bolond áprilisunk zordra.
Minket eggyé forrasztott örökre,
ott maradtam szívedre omolva.
Szerelmünk adott angyalszárnyakat,
mi minden múló időt betakart.
4.
Mi minden múló időt betakart,
világított köröttünk a jelen.
Szíveinkbe zárt örök pillanat,
mint gyertya lángjában a kegyelem.
Álomvilágunkban nincs árulás,
jó uralkodik a gonosz helyett.
Lelkeinkben lakozó Messiás
megáll majd egyszer poraink felett.
Hazatér már a tékozló fiú,
mert a remény hal meg utoljára.
Örömmé válik, ami szomorú,
kapunk legyen szélesre kitárva.
Tudtam, egyszer majd megtalálhatom:
kerestelek távoli utakon.
5.
Kerestelek távoli utakon,
olyan messzire, mint a gondolat.
Egyre a szíved után haladok,
csordogál a könnyem patakokban.
Érzésből teremtő erő fakad,
hisz belőle születik meg minden.
Szerelem ébressze a vágyakat,
és enyésszen el, ahol az nincsen.
Ünnep legyen a perc, ha itt vagyok,
boldogságot mérjen csak az idő.
Az Isten minket egymásnak adott,
összeért kezeinkből rózsa nő.
Elfogadtam érted életet és halált,
míg lelkem végül bennem megtalált.
6.
Míg lelkem végül bennem megtalált,
ott vagy megváltoztathatatlanul.
A legfényesebb sugár maradtál,
akitől szívem szeretni tanul.
Mert távolod mámorító közel,
ahogy jelenléted a messzeség.
Valóságodban az álom jön el,
és igazsággá válnak a mesék.
Fényévekről érkeztél szemembe,
áldó, hűs fényed végtelen titok.
Lényedben a Mindenség szerelme,
amiért minden ajtót kinyitok.
Kiért bármit magamból feladok,
egymásba simulhatnak a partok.
7.
Egymásba simulhatnak a partok,
ami szétszakadt, újra összeér.
Másik felem, kit megtalálhatok,
és így leszünk kettőből egy egész.
Térjünk vissza oda, hol született,
páros lelkünk galambként hazatér.
Nincs idő, se tér, csak a szeretet,
nem sietünk már véges vágyakért.
Ahol te vagy, én ott vagyok szabad,
nem zár be kalitkába a magány.
Szemünkben a fény ugyanaz marad,
világít bennünk ugyanaz a láng.
Szíveinkben hordjuk örök hazánk,
létezésünk legyőzi a halált.
8.
Létezésünk legyőzi a halált,
nem vehet el engem tőled semmi.
Sorsunk örökre karjaidba zárt;
síron innen és túl is szeretni.
Két szív, ami csak egymásért dobban,
benne van immár kezdet és a vég.
Ott maradunk mi porrá omoltan,
mikor lelkünk majd együtt hazatér.
Ahonnan jöttünk, oda tartozunk,
ott nincs más, csak nyugalom és béke.
Itt a Földön mindent feláldozunk,
de tudjuk jól, hogy mégis megérte.
Nem áll ellen örömnek, se kínnak,
a szerelem kapui kinyílnak.
9.
A szerelem kapui kinyílnak,
ezer évről bennünk az ismeret.
Onnan jövünk, hova mindenki tart,
úttalan utakon célhoz vezet.
Boldogság az ösvény, amin járunk,
örökzöld fák felett árad a fény.
Nem fárad el soha gyenge lábunk,
mígnem visszatérünk majd szárnyakért.
Hisz ahol te vagy, én is itt vagyok,
nincsenek elmúló napok többé.
Olyanok vagyunk, mint az angyalok,
együtt szállunk az égen örökké.
Otthonunk már a messzi végtelen,
hova indulsz, oda megérkezel.
10.
Hova indulsz, oda megérkezel,
bármi is keresztezze utadat.
Nem állít meg téged a félelem,
leomlanak végül a kőfalak.
Olyan törékeny vagy, olyan árva,
de én őrizlek mindenek felett.
Megszentelt oltár tiszta báránya,
az áldozatunk elvégeztetett.
Ajkadra pecsételtem lelkemet,
szívem a szívedbe van beoltva.
Csak veled növekszik az életem,
mint fák egymásra boruló lombja.
Ahogy a kettészelt partok hívnak,
mi tesszük világok között hídnak.
11.
Mi tesszük világok között hídnak,
összekötjük múltat és jövendőt.
Amit soha senki meg nem tilthat,
élni egymásért híven szeretőn.
El nem hagyni többé azt a kincset,
mit a lelkünkbe rejt most a jelen.
Érzéseinknél fontosabb nincsen,
rőt jelet hord magán a szerelem.
Nem kérek semmit, s mindent odaadsz,
szívedért szívemet tárom viszont.
Örökké tart innen a pillanat,
alkonyi lángban ég a horizont.
Befogadja létünk a végtelen,
fel nem foghat a földi értelem.
12.
Fel nem foghat a földi értelem,
ahogy összecseng bennünk a lélek.
Rád nézve magamat felismerem,
szíveden belém dobban az élet.
Úgy kerültünk közös csillagútra,
ahogy bolygó kering a Nap körül.
Létünk összesimul mindig újra,
örök táncában egymásban örül.
Fénnyé szegezte sorsunk az égre,
ragyogja át a széles világot.
Csillogjon csak némán a sötétbe,
velem te is a végtelent látod.
Ami bennünk örökre itt marad,
el nem mondhatják emberi szavak.
13.
El nem mondhatják emberi szavak,
ahogy szívedben békére leltem.
Minden kósza vágy messzire szaladt,
hűvös kezem megpihent kezedben.
Mi most már együtt indulunk útnak,
lépcsők tetején áll a sziklavár.
Gyűrűdet karcsú ujjamra húztad,
Nap lángjában ég a látóhatár.
A múltat messzire elvetetted,
jövődet remény fokára tűzted.
Lelkünk megnyugodott a jelenben,
a félelem többé el nem űzhet.
Tiszta ég alatt kongja a harang
a végső titkot, ami megmarad.
14.
A végső titkot, ami megmarad,
simítod rám lágyan, szerelmesen.
Hisz a csend a legtöbb, amit adhatsz,
beszél hozzám, mikor itt vagy velem.
Régről ismert a hang, ami szólal,
mint kecses futamok a zongorán.
Fodrozódó hullámok a tóban,
lelkemen játszik a dallam tovább.
Balzsamos estbe ér a déli szél,
beborítanak a hűvös árnyak.
A láz, a tarkaság aludni tér,
terebélye terül el a fáknak.
Az égbe merül a tekintetem,
helyet kaptál lüktető szívemben.
15.
Helyet kaptál lüktető szívemben,
örökkévalóság a pillanat.
Felfénylett előttem a végtelen,
mi minden múló időt betakart.
Kerestelek távoli utakon,
míg lelkem végül bennem megtalált.
Egymásba simulhatnak a partok,
létezésünk legyőzi a halált.
A szerelem kapui kinyílnak,
hova indulsz, oda megérkezel.
Mi tesszük világok között hídnak,
fel nem foghat a földi értelem.
El nem mondhatják emberi szavak,
a végső titkot, ami megmarad.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:50 :: Sylvester Anita
