Csak boldogságra vágyunk,
csak túlélni próbálunk,
csak átlépünk a korlátokon
csak virrasztunk hajnalokon.
Csak hűségesen teremtünk.
Ha Isten velünk, ki ellenünk?
Csak csendben értünk meg másokat,
csak mezőn szedünk virágokat.
Csak sétálunk a sírok között,
csak elbújunk a nagy fák mögött,
csak örömünk minden gyengédség,
csak bízunk, nincsen kétség.
Csak Hegymagas az otthonunk,
csak félteni és szeretni tudunk,
csak akaratunk az örök kitartás,
csak egymásnak vagyunk méltó társ.
Csak ujjamon hordom gyűrűd,
csak kitöltöd bennem az űrt,
csak szabaddá tesz e szerelem,
csak kincs ragyog tenyereden.
Csak megóvunk minden szépet,
csak megörökítjük az emléket,
csak Duna simogatja talpunkat,
csak szél fújja szét a hajunkat.
Csak ízlelve finom az étkünk,
csak messzi, új utakra térünk,
csak kaland élteti hitünket,
csak magasba visz e szédült révület.
Csak vágyad feszíti szét combjaim,
csak vonód szólaltatja akkordjaim,
csak szenvedély az egész életünk,
csak szeretve alszunk és ébredünk.
Csak kézen fogva járjuk az utcákat,
csak fityiszt mutatunk a magánynak,
csak farkasként vigyázod tetteim,
csak angyalként óvom szeretteim.
Csak templomban gyújtunk gyertyát,
csak az életért mormolunk imát,
csak volt, van és majd lesz,
csak ennyire egyszerű ez.
Veresegyház, 2017. június 27.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:54 :: Válóczy Szilvia
