Avi Ben Giora. : Imola 23.

Nyomtatás

23.

Marika, ha nem is nagyon szerette a bentlakásos iskolát, szorgalmasan tanult. Sajnos társai és egyes világi nővérek kiközösítették, mondván a rendszer ellensége, hogy kolostorban tanult, és mai napig a volt apácákkal van jóban és velük egy hálóban él. Nem vett tudomást erről, ignorálta ezeket a lányokat. Egészen addig nem is lett volna baj, amíg egy amolyan munka-kirándulás alkalmával, az építkezésen, ahová kirendelték őket, az egyik orosz katona nem kezd erőszakoskodni vele. A lányok többsége még asszisztált is az orosznak azzal, hogy félelemből, vagy büntetésből, esetleg együtt a két okból, de nem siettek segítségére. 

Ezúttal a puszta szerencse mentette meg Marikát. Egy fiatal építészmérnök gyakornok sietett a segítségére, és szabadította ki. A ruszki fel volt háborodva, de nem mert sem fegyvert használni, sem verekedésbe keveredni. Megijedt, miután meglátta a munkások feléje közeledő csoportját, lapáttal és csákánnyal felfegyverkezve. Jobbnak látta, ha kereket old, ám ez sem ment könnyen. Egyre szűkült a kör körülötte. Ha a mérnök gyakornok nem szólítja fel a munkásokat, hogy álljanak le, ne csináljanak felfordulást,  akkor elszabadult volna a pokol. Így is csak nagy nehezen sikerült kimenteni a ruszkit a felbőszült emberek karmai közül. Bekísérte a parancsnokához és feljelentést tett.

— Te tavaris, fogd be a szád — utasította rendre a tiszt, aki a tettest elvitette.

— Jegyzőkönyvet akarok az esetről. Nem fogják egymás közt elsimítani az ügyet. Nem ez az első ilyen eset. Ha nem akarja, hogy a következő alkalommal meglincseljék az elkövetőt, akkor most jegyzőkönyvet ír, és példás büntetést szab ki rá.

— Ki maga? Engem ne akarjon kioktatni. Maga egy szar kis mérnök tanonc. Ha továbbra is így jártatja a száját, gondoskodni fogok róla, hogy mehet majd maltert lapátolni.

A mérnök jelölt megfordult és köszönés nélkül bevágva az ajtót, távozott. Meg sem állt az építkezés irodájáig. Ott szinte berúgva az ajtót kért azonnali kihallgatást. A magyar munkavezető azonnal fogadta és jegyzőkönyvet vett fel.

— Hozza ide a lányt, mert csak az ő aláírásával tudjuk beadni, mint vádiratot. Ha fél, és nem hajlandó aláírni, semmi értelme az egésznek. A mi szavunkra nem sokat adnak ezek. Sőt! Ha nem az volna a parancsnok, aki van, hát egy eset sem lenne rendesen felderítve, kivizsgálva. Az elkövető tovább garázdálkodhatna, anélkül, hogy baja legyen. Ám az ő kezei is meg vannak kötve. Én még soha sem láttam ilyen rendes ruszkit. Igaz, van valami magyar vonzalma, mert Ukrajna magyarlakta területéről származik. Nem hiszem, hogy sokáig élvezni tudjuk a jóindulatát. Több az ellensége itt, mint barátja, minket leszámítva. Na de ne totojázzunk. Hozza ide azt a kis ápolónőt, hogy hajlandó e feljelentést tenni, vagy sem.

A mérnök gyakornok eltávozott, majd kis idő múlva a reszkető Marikával tért vissza.

— Olvassa el ezt a jegyzőkönyvet — mondta neki az építésvezető —, és ha egyetért a benne írtakkal, akkor írja alá. Nem akarom figyelmeztetni, vagy kényszeríteni, hogy ez lenne a kötelessége és nem elhallgatni a történteket. A tettes ezen csak még jobban fellelkesedik, vérszemet kap. Ha maga most bejelentést tesz, sok hasonló korú lányt tud megmenteni.

Marika kezébe fogta a lapokat és kezdte átolvasni. Mikor a végére ért, kért egy tollat és aláírta.

— Nem a kolléganőim miatt tettem: Adott esetben ők nem biztos, hogy ugyanezt tennék.

— Kezeskedek magának arról, hogy a bűnöst el fogják ítélni. Az orosz félnek is érdeke, hogy lenyugodjanak a kedélyek. Az emberek mindenütt egyre elégedetlenebbek. Nem ezt várják a felszabadítóktól. Változásokat akarnak. Senki sem szeretne erőszakhoz fordulni, hogy rendet teremtsenek.

Marika távozott. Kis idő múlva a mérnökhallgató megkereste a kórházban.

— Van még valami hivatalos, ami miatt ide jött? — kérdezte a lány.

— Nem, dehogy. Csak szeretnék kérdezni magától valamit. Először is engedje meg, hogy bemutatkozzak. Arató Balázs negyedéves mérnökhallgató vagyok. A gyakorlati tapasztalatszerzés miatt szegődtem ide. Persze kis „előnyt” is szeretnék magamnak abból, hogy önkénteskedek.

— Köszönöm, hogy megvédett.

— Ugyan, ez csak természetes.

— Manapság egyáltalán nem. Magában volt bátorság. Ám ne gondolja, hogyha más van itt éppen, meg is védenek. Láthatta, az évfolyamtársaim majdhogynem a ruszkinak segítettek. Gyűlölnek, és örültek volna, ha megtörténik az, amit maga megakadályozott.

— Nincs nagy tapasztalatom, de azt látom, hogy maguk nők jobban gyűlölik egymást apró sérelmek miatt, mint a férfiak.

Még egy ideig diskuráltak, aztán abban maradtak, hogy Balázs próbál vigyázni Marikára.

— Nem vagyok már kislány, akit meg kell védeni — mondta nevetve Marika.

Balázs elvörösödött aztán megkérdezte:

— Találkozhatnék majd magával máskor is, más körülmények közt?

Ezen Marika pirult el, mint a főtt rák.

— Ha most vasárnap szabadnapos leszek, és nem lesz semmi rendkívüli esemény, akkor délelőtt találkozhatunk ugyanitt, a kertben.

Ám történt egy és más, ami nemcsak egy randevút hiusított meg, hanem sok más, nem várt változást eredményezett.

Mikor Igor visszament az irodájába már várták. Átfutotta a jegyzőkönyvet, amin ott díszelgett Marika aláírása.

— Már megint egy újabb eset? Nem hagyom futni az elkövetőt, bárki is volt.

Utasította az egyik katonát, vezessék elé a gyanúsítottat. Ám ekkor a szomszéd szobából átjött Igor helyettese, és egyben egyik fő ellensége, irigye.

— Úgy gondolom, hiába vagy te a parancsnok, nincs jogod ezzel az üggyel foglalkozni.

— Ugyan miért nem? Csak nem azt akarod mondani, hogy majd te ítélkezel? Végre példát akarok statuálni. Példás büntetést akarok. Ha nem küldöm el ezért munkatáborba, akkor csak még több bűntény lesz. Már így is éppen elég hasonló eset történt. Véget akarok vetni az ilyen atrocitásoknak. Előbb-utóbb a lakosság nagy része nem partnert fog bennünk látni az újjáépítésben, hanem gazembereknek fognak minket nevezni, és ennek megfelelő ellenállást fognak velünk szemben alkalmazni. Talán azt akarod, hogy meglincseljék a katonáinkat? Mert ennek egyenes következménye ez lesz a legközelebbi erőszak után.

— Az rendben van, hogy példát szeretnél mutatni, de akkor is ellenezni fogom, hogy te vezesd le a tárgyalást, Igor. Mindenki tudja, hogy az a kis ápolónő a te nőcskéd. Kilógna a lóláb, hogy csupán féltékenységből akarod büntetni a katonát.

— Ezt meg honnét veszed? Azért mert párszor elvittem ide-oda kocsival, és a családján is segítettem, ha tudtam, ez nem ad még okot ilyen vádakra.

— Akarod, hogy tanút is hívjak erre, hogy titokban gyengéd szálak fűznek ehhez a kis nőhöz?

Igornál kezdett betelni a pohár.

— Na, csak tessék. Hozzál csak tanukat. Mit ajánlottál fel az illetőknek? Extra adagot? Mert biztos, ami biztos alapon több embert is megvesztegettél. Akarod a helyemet? Dolgozzál meg érte. Én sem azért kaptam, mert valakinek a valakije vagyok. Végigharcoltam az ide vezető utat, és a tetteim elismeréséért neveztek ki. Hogy igyekeztem jó kapcsolatba kerülni a lakossággal, az csak természetes, gondolom.

— Na, csak lassan a testtel, Igor. Most még te vagy a parancsnok, de hamarosan már nem leszel, nem a te segítésedre van itt szükség. Ez az ország a háború vesztese oldalán harcolt, felszabadítottuk, de jóvátétellel tartozik.

Igorban egyre jobban feszültek az indulatok. Ellenfele látta ezt, és tovább provokálta, sértegette, egészen addig a pontig, amíg Igor türelmét vesztve nekiugrott. A következő percben a szomszédos helyiségből berontottak a katonai rendészet emberei, és megbilincselték Igort.