A tenger elnyelte a háborúkat,
a mélyvíz ágyán roncsok fuldokolnak,
a hadseregnyi halak szomorúak,
és sós temetőn nyugszanak a holtak.
S hány évszázad tűri, hogy annyiféle
világ süllyed az éhező fenékre,
és mennyi poshad ezüstből, aranyból,
nincs bankkártya a mélytengeri banktól.
És mennyi szív és benne mennyi lélek
titkát vigyázzák ingyen is a mélyek,
és mennyi csöpp hirdeti egy darabban,
hogy bőkezű, de nem kifoszthatatlan.
Darabka vagy az óráshoz, ember,
egy bibliányi titkot óv a tenger,
sós, mint a vér, és mint az ember, vásott,
de ringatják a csillag-óriások.
A jelene és jövője – a múltja,
az Isten kiapadhatatlan kútja,
fékezhetetlen gyönyörű a beste,
a szárazföldet öleli a teste,
senki se tudja, ki hozta világra,
de mélyét még az Everest se látja,
nem gőgös, csak a szerelembe fárad,
hát ki vet így a kettejüknek ágyat.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:54 :: Böröczki Mihály - Mityka
