Utazunk Balatonföldvárra. A vonat zsúfoltságig telt. Tombol a kánikula, tegnap száz éves rekord dőlt meg.
Kelenföld, újabb felszállók.
Magas, koros hölgy, de van tartása! Az ülésre mutat mellettem, szabad? Természetesen. A hölgy helyet foglal.
Szemben velem kedvesem ül, mellette idős úr könyvet olvas, ritka ilyen korban: szemüveg nélkül.
Hiába a lehúzott ablakok, valahányan szenvedünk a hőségtől.
Kedvesemmel beszélgetünk, kötetlen témák röpködnek — jelnyelven.
A hölgy mellettem minket figyel. Nyilván zavarja, hogy nem érti, miről folyik kettőnk között a „szó”. Ám kiderül, teljesen más gondolatok kavarognak benne. Amikor a vizet iszom, kihasználva a jelbeszéd szünetet, hozzám fordul:
— Ő siket? — kérdi, kedvesemre mutatva.
— Nem, én vagyok siket, ő hall — mondom.
Nehezen érti beszédem. Három éve alig hall a bal fülére, úgy fordul felém, hogy a jobb fülével érzékelje hangom. Kedvesem hangját jobban érti, közelebb hajolnak egymáshoz.
Az öregúr összecsukja könyvét.
Miután tisztáztuk a helyzetet, kiderül: a SINOSZ hajdani főtitkárának özvegye.
— Ismertem-e őt, I. B-t?
— Hogyne ismertem volna! — válaszolok. És szerény magamról, a volt főtitkárról, vele való viszonyunkról beszélgetünk a további úton. Publikációimról a lapunkban. Szolnoki SINOSZ-csoport újjászervezése, ezeregy emlékszikra keresi a múlt sötétjébe bevilágító szerepét, rakódik ki a múlt század 70-es, 80-as éveinek intarziája. Szóba kerül számtalan dolog, az óvatos „siket-reformok”, nyitás a halló társadalom felé.
Tíz éve halt meg a férje. Két nyaralójuk volt, most is oda igyekszik, a Balaton mellettibe. A Párt nem volt hálátlan. A jelbeszédet, gyógypedagógus hívatása ellenére sem ismeri, mint ahogy volt férje sem ismerte. De tud erről —, éppen erről ismert fel bennünket, mint sorstársakat! Kedvesem magyarázza: jelnyelvi tanfolyamot végzett a kedvemért. Akkoriban nem lehetett használni. Felelvenedik B. G. a volt párttitkár személye, kiderült, máig jóban vannak. B. már nyolcvanöt éves. Egyedül él ma is, beteges. Az akkori elnökünkre, J. P-re és többekre is kitérünk. Majd az utód-főtitkárra, az utód-elnökre.
Észre sem vesszük az idő múlását, megérkezünk Széplakra.
Elbúcsúzunk.
Leszállva a vonatról, gondolataiba mélyedve húzza maga után kerekes bőröndjét.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: dudás sándor
