1. Döme
Aznap délelőtt ő volt a húszadik páciens. Szünet nélkül jöttek, egymás kezébe adták a kilincset. Lassan kezdett elegem lenni az egészből.
Amint kinyílt az ajtó, céltudatosan trappolt felém.
—Jó napot, Doktornő!
A felém nyújtott kezet nem lehetett eltéveszteni. Széles mosollyal rázogatta a jobbomat.
—Jó napot neked is! Foglalj helyet, még be kell fejeznem valamit.
Elhelyezkedett a számára fenntartott széken. Lopva néztem rá a számítógép mögül. Ötvenes férfi, kopaszodó fejtető, pár meredező hajszállal. Ártatlan gyermeki szemek. A szája sarkából egy kis nyál cseppent le. A kabátja félig nyitva, egy plüssmacska kandikált ki belőle. Észrevette, hogy figyelem. Huncutul rám kacsintott. Elmosolyodtam.
— Szép a macskád.
— Ó, igen! Szülinapomra kaptam — ragyogott fel. — Ugye milyen édi? — kérdezte, s a macska máris az asztalon landolt. — Betettem a kabátomba, hogy ne fázzon meg — jelentette ki nagy büszkén.
— Jól van, akkor vesd le a kabátod, mérjük meg a vérnyomásod.
Ahogy a kabát lekerült, tisztán látszott, hogy még valamit rejteget a pulóvere alatt. Ekkor lépett be a vizsgálóba a nővér. Amint meglátta a furcsán dudorodó pulóvert, felsóhajtott.
— Döme, mit hoztál megint magaddal?
Nosza, erre előkerült egy nagy szőrös műanyag pók meg egy agyonnyomott plüss mókus. Döme büszkén sorolta mindegyik kedvence nevét, illetve táplálkozási szokásait.
Végül csak sikerült megmérni a vérnyomást és feljegyezni a következő ellenőrzés időpontját. Döme elpakolta a kedvenceit, mindenkit a megfelelő helyre. Széles mosollyal adott kezet.
— Szia, Doktornéni!
— Szia, Döme! — búcsúztam el. Kacsázó lépteivel kedvtelenségem is magával vitte.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Kallo Imola
