Hajnalok rőt ágyán ébred a nap,
dagadt-kék felhőket cipel az ég.
Sár-puha állagú a tegnap-mag,
keservet tart templompad, imaszék.
Gyengén dülöng – meddig bírja – a hő?
Volt-színeit vedli föld, utca, tér,
ahol nemrég kéjben élt férfi, nő,
ott fogant meg, s születne már, a dér.
Újabban, ősz-vírust köhög a nyár,
fertőzöttként sínyli most, ami szép.
Bárlépcső, betérő lábakra vár…
ám, a vágy színpadán hangtalan lép.
Nem bánom hajnalok hűsebb ágyát,
szürkülő háztetőt, árnyat, falat,
sem a sors érdemelt nászát, gyászát…
évszakok, és létünk: Úr-akarat.
(Bicske, 2017. augusztus 25.)
Illusztráció: pinterest.com
Legutóbbi módosítás: 2017.08.30. @ 16:15 :: Pilla S.M