Kőszeghy Miklós : Kapaszkodj meg!

Nyomtatás

Kapaszkodj meg!
Belém vagy bennem?

Nem mindegy, tudod a kettőt
egyszerre nem lehet!
Mert, ha BELÉM,
akkor ujjaid marnak,
s a virágszirom karcsú körmödön
leszakadhat.
Vagy épp letépett blúzod
jelzi majd: én is alkotok,
hogyha húzol,
nekem meg lila folt stigmája mutatja
kipreparált karomon,
hogy BELÉM kapaszkodtál,
akkor is, mikor te voltál magasabb,
akkor is, mikor fájt és égetett,
és persze akkor,
amikor kapaszkodónak
teljesen alkalmatlan voltam…
vagyok!

Kapaszkodj meg!
Belém! Ez könnyebb!
Mert elengedhetsz, és akkor
csak két hold kereng tovább az éjszakában,
távolodó, súrlódó fekete pályákon, utakon.
Akkor talán kétfelé megkerülhetjük
a száguldva pusztító üstököst,
ami MINDIG jár valahol,
s míg közelít,
elrejti szikrázó csóvaüstökét,
csak mikor belénk zuhan,
vagy ránk esik,
azelőtt vakít, ragyog!
De ha BELÉM kapaszkodsz,
megmarad a lehetőséged:
el is engedhetsz,
s közöttünk suhan el.
Igaz, lehet,
többé nem láthatlak majd,
mert a másik úton nem megyek veled!

Vagy kapaszkodj meg!
De BENNEM!
Na, látod, ez már valami más,
itt esélytelen a távolodás!
Itt nem karomat rángatod és téped,
de szívemet emészted!

Gyere, kapaszkodj meg bennem!
Vérrel öntözött eremben,
üregeket, kamrákat járva,
együtt zuhanhatunk a halálba!
Látod, itt már üstökös sem kell,
vagy tajtékos szupernóva.
Önfeledt táncot járva
elveszhetünk a csillagokban!
Szelíd hintónkban pihenve
egymásba bedörzsölt testbe,
a Bennem-tenger óceánján,
a nap körül, valami közös pályán!

Kapaszkodj meg!
Belém vagy bennem?
Eldöntheted magad!
Nekem mindkettőre van egy tervem!