Miként a pillanat, szitálva száll alá az éj,
mikor bolyongó álmaim fent szertefoszlanak.
Csupán a Hold lehet ma titkos, néma szemtanúm,
ki rendületlen, minden este elkísér feléd.
Barangolok smaragdmezőknek bolyhos szőnyegén,
hanyatló csendben járom földrögök között utam,
ki tudja vársz-e még reám? Szeretsz-e kedvesem?
Ne hagyj magamra most, te ringató reménysugár!
A vágyam oly erős, akár a szél, mohó, heves,
s a szenvedélyre lobbanó, egekbe illanó.
Ha nem talállak meg, lelkem remegve romba dől,
a csillagfény homályba vész, a lényem porba hull.
Legutóbbi módosítás: 2017.09.23. @ 13:21 :: Nagygyörgy Erzsébet
