Belerokkan a nyár az őszbe,
folyton zokognak az angyalok,
morcosan lépkedünk a könnybe,
te előttem, és én rohanok.
Tüdőm levegő után kapkod,
csuklódért nyúlnék, nem érem el,
dobhártyámon nesztelen hangod,
mit is kezdhetne a tél kettőnkkel?
Valaki jajgat, talán te vagy,
szerethetnél ítéletnapig,
bágyadt szemhéjú lámpákra fagy
a hajnal. Nézd, újra havazik.
Legutóbbi módosítás: 2017.09.06. @ 15:52 :: Zajácz Edina