lassan az utolsó dió is lekoppan
rozsda emészt levelet jókedvet
az évek csendben leválnak rólad
néha úgy érzed
még a látszat is ellened van
beléd fojtják a szavakat
nem találod helyed
alig vánszorog a vér ereidben
elnehezül a szemhéj
sorsodba gabalyodsz
bármit teszel
magadba ütközöl
éppen lecserélnéd ruhatáradat
aztán mégis hagyod
ugyan kinek a kedvéért
lenne érdemes
bizonytalanná válik minden pillanat
bármi megtörténhet
aki eddig melletted volt
most szembejön
fogynak a hidak
nincs ami összeköt
mit számít már siker érdem
ha némaság vesz körül
akkor is dagad
a meg nem értés körülötted
mikor a túlélésért küzdesz
ha súlyos a szív
már jövőképed sincs
a lényeget eltakarják előled
tartósnak tűnik a sötétség
könyörtelen idő festi át az eget
s hogy le ne szakadjon
aládúcolnád
legalább egy ideig napot láss
de elemi erővel
hull rád az egyetlen bizonyosság
elszivárog mellőled a világ
nincs aki marasztaljon
őrületbe kerget a hiány
tükröd naponta figyelmeztet
neked is bealkonyul egyszer
temetőkerti sétáid után
esti mesék helyett
százszor felteszed a kérdést magadnak
lesz-e aki akkor és ott
fogja majd kezed
_____________
* Magashegyi Underground: Fogyó Hold felé
https://www.youtube.com/watch?v=EWPHe7IF6dE
Legutóbbi módosítás: 2017.10.16. @ 08:40 :: D. Bencze Erzsébet
