Előadásra siettem reggel. Gyalogszerrel igyekeztem, mert nem maradt pénzem a buszjegyre, s a kerékpáromat kölcsön adtam a barátomnak.
Amikor a Papiu Ilaran nevű líceum elé értem, az iskola elé kitett hangszóróból furcsa hangok törtek elő. „bip-bip, bibíp, bip-bip”.
— Mi ez? — érdeklődtem nálam okosabb társaimtól.
— Hát, nem tudod? A szovjetek fellőttek egy mesterséges holdat, a szputnyikot.
— Tudom, ma hajnalban. Én is hallgatok rádiót…
— Hát ez a hangja! A líceumi rádióamatőrök most kihangosítva közkincsé teszik.
A reggeli lapok már hozták az adatokat is: súlya 83.6 kg, hossza 58 cm, keringési ideje 96 perc, fedélzetén műszerek, rádióadó.
Nem kellett sok bíztatás, és az sem baj, ha lekéssük az első előadást — leülve a líceum lépcsőjére, közösen böngésztük a „Vörös Zászló” című megyei napilapot. Fejlécén a dátum. 1957. október. 4.
Dagályosan áradó szavakkal hozták az olvasók tudomására a nagy hírt: „a világon először…, megelőzve az imperialista hatalmakat…, a béketábor diadala…, a szovjet technika győzedelmeskedett…,” és így tovább.
Erről a csodálatos szovjet technikáról mindjárt az egy évvel azelőtti tankok jutottak eszembe, melyek ismét eltaposták a magyarság szabadságvágyát.
Az is a szovjet technika diadala volt?!
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: dr Bige Szabolcs-
