Magyar nyelv!
Rólad szólva
szárnyalni kellene
dalomnak magasban, fényben,
ám kit érdekel
ma himnusz, óda?
Nagy költők utódai!
Veréb módra csivitelünk,
fürdünk a porban,
s még csak nem is mentség:
sem lágy női hangból,
sem érces férfiszóból
nem hallom
zenéd, csengésed!
Ajkak mozgásán,
csontvezetésen,
szájtól fülig “kézfolyosón” át,
betűjeleken, testbeszéden,
kézszavakon át,
viszem hitünket,
viszem a mát!
Hangtalanul is elválasztod
sötétségtől a fényt.
Általad
múlt, s jövő tárul
gondolatok kapuin át.
Magyarság, Emberség,
Mindenség – szédítő
kilátás!
Örökölt vigaszom,
életemen túl is őrzőm,
ha érdemes lennék rá:
anyanyelvem,
édes mostohám!
