Kedves Anikó! Írásod első fele emberi tragédia, már egészen beleéltem magam… Aztán átcsaptál a vámpír megjelenítésbe, majd a halloween félreértelmezésébe, hiszen az ősi kelta ünnep nem a bosszúról szól, és nekünk idegen is, csak egy divatból behozott utánzás. Hóbort, amit nem kéne ragoznunk, hisz aki követi, nem is ismeri. Sajnálom, de így horrornak minősül ez az írás, amit nem publikálunk.
Aranka
A hideg padon eldőlve, lepergett előtte múlt és a jelen. A jövőről nem gondolkodott. Vágyta a hajnalt az első napsütést az elmúlást.
Gondolataiban most az 1900-as évek eleje volt, amikor először járt Budán. Az élet akkor teljesen más első volt. András miatt jött Magyarországra. Ő volt az aki kimenekítette Oroszországból. Nem tudta senki, ki is ő valójában.
Sosem fogja elfelejteni, amikor 1918. július 16-ról 17-re virradó éjjel felébresztették az egész családot az őket őrző katonák. Majd megparancsolták nekik, azonnal öltözzenek fel, mert elszállítják őket.
Sírva bújt dadus karjába, ő mindig a biztonságot jelentette neki. Az első emlékeiben mindig a dadus volt az akihez odabújhatott, akinek elmondhatta minden búját baját. – Gyorsan, gyorsan öltözködjünk. Dadus tele tömködte a ruháját az ékszerekkel és drágakövekkel. Igen akkor az menekítette meg a haláltól, majd későbbiekben András.
De Anne úgy döntött elege van. Túl hosszúra sikeredett az „élet” számára. Ez a második, amit ajándékba kapott.
Sokat gondolkodott azon, mennyire különbözik azoktól a gyilkosoktól, akik kivégezték azon az estén az egész családját? – Hiszen azóta, maga is lelketlen gyilkoló géppé vált.
Mikor betoppantak a katonák, Dadus beterelte őt egy szekrénybe öccsével együtt és csak annyit mondott nekik:
– Fussatok le az alagúton keresztül! Keressétek Andrást!
Először nem mertek mozdulni sem, egymást átölelve leskelődtek a kulcslyukon keresztül. Látták, ahogy drága édesapjukat fejbe lövik. Hallották édesanyjuk és nővéreik, jaj kiáltásait. Az össze – vissza, pattogó lövedékeket. A szurony hangját, ahogy belemélyed anyjuk és nővéreik testébe. Elindultak, rohantak, ahogy csak bírtak. Az alagúton keresztül vergődtek, már látták a világosságot. Egy kis tisztást láttak maguk előtt. Egy teherautó várta őket. Egy jóképű fiatalember állt a teherautó mellett, katona ruhába öltözve. Meghallotta, ahogy Anne öccse rálépett egy kavicsra és az elgurult. Széles mosolyra húzta a száját:
András vagyok, ne féljetek, gyertek elő! Anne-t elbűvölte a jóképű fiatalember, bár még nem tartották felnőtt nőnek az őt eddig körbe vevő férfiak.
Felugrottak a teherautóra és megkezdődött a menekülés. Keresztül egész Oroszországon. A bujkálások, az előre megtervezett hazugságok. A hamis útlevél. Azóta viseli ezt a nevet: Anne.
A menekülés során Öccsét is elveszítették. Elkeveredett a tömegben, amikor a vonatra szálltak fel, ami a szabadságot jelentette volna mindannyiuknak. A menekülés hevében sírni is elfelejtett öccséért. Már a sok erőszak és halál, ami a családját követte, és amit a menekülés alatt látott teljesen fásulttá tette. Később hallotta, hogy öccsét is elfogták a katonák egy lánnyal, akiről azt hitték, hogy ő az, Anne. Kivégezték mindkettőjüket. Hallotta azt a szörnyűséget is, hogy miután az egész családját kivégezték, sósavval öntötték le őket és úgy temették el a Jekatyerinburg- i erdőben.
Hosszú volt a menekülés. Anne-nak, olyan mintha évekig tartott volna. Először Angliába mentek. Majd Ausztriába. 1920-ban jöttek Magyarországra először. Anne bár rendkívül szomorú volt családja elvesztése miatt, a végtelen szerelem, amit Andrással élt át kicsit visszahozta, azt a nyugodtságot számára, amit a családja jelentett. Ezen a nyáron mindenki az Olimpiáról beszélt. A VII. Nyári Olimpiai Játékokról, aminek jogát 1914-ben Magyarország nyerte el, de a háború közbe jött. A vesztesek nem, hogy nem rendezhettek Olimpiát, de ki is lettek zárva. Így András öccse is hiába készült, nem indulhatott az Antwerpenbe áthelyezett Olimpiai játékon.
Anne akkor, már szíve alatt hordta gyermekét. A szüléshez Erdélybe utaztak, András nagyapjához. A kicsi világrajövetele boldogságot hozhatott volna Anne életébe, de halva született a gyermek, majd Anne is elveszítette az eszméletét.
Arra tért magához, hogy András fölé hajol, akkor látta meg András másságát, a szájából kibújó hegyes fogait. Nem volt ideje megrémülni, mert iszonyú éhséget érzett. Ekkor András magához húzta, és azt mondta: – Nem bírtam volna ki, ha téged is elveszítelek, bocsáss meg kedvesem!
András megpróbálta kordában tartani Anne fékezhetetlen étvágyát. Az első harapástól szájába toluló vér íze , életre keltette Anne-ban a bosszúállás lehetőségét.
Majd végig száguldottak együtt egy évszázadon. És most vége. Nem kellett volna eljönniük és Helloween party-ra menni. Helloween- ezek azt sem tudják mit jelent! Csak beöltöznek maskarákba és leisszák magukat meg szívják a sok füves cigarettát. Jó volt pedig a sok fiatal között, hiszen rajtuk nem látszott az évek múlása. Minden koncertet végig néztek, majd egy tíz főből álló társasághoz csapódtak, ahol az egyik fiú kinézte magának Anne-t. Nem kelthettek feltűnést, de András forrongott, hogy kedvesére valaki szemet vetett. Aztán jött a vita a verekedés, a szörnyű baleset. Andrást meglökték nagy erővel és mivel hagyta magát, nekiesett egy fának és annak kiálló ága átszúrta a szívét. Elporladt , eltűnt a semmibe, mintha soha nem is létezett volna. Anne-nek ismét menekülnie kellett. Bár legszívesebben kedvese után ment volna! Mi lesz most? Hiszen attól a végzetes naptól kezdve András volt Anne számára a minden! Mielőtt menekülésre fogta volna a dolgot, azonban dühét, elkeseredettségét és félelmét egybe vetve, felülkerekedett benne a vad, és nekiment az Andrást elpusztító fiúnak. Felkapta és a fához dobta. De mivel nem halt meg, rávetette magát és belemélyesztette fogait. Szívta a forró vért. Utolsó pillanatban, azonban meggondolta magát és otthagyta a szerencsétlent. Reggel, ha magához tér ő is el fog veszni az idő tengerében. Rájön majd, hogy mivé vált.
Anne futott, olyan gyorsan futott, hogy szinte repült. Mikor kezdett magához térni már ezen a padon ült. Tudta mit kell tennie. A pad mellett félig kiürült piás üvegek. Belekortyolt az egyikbe, a tüzes ital perzselte bensőjét. Levette nyakából a nyakláncot, amit Andrástól kapott. Gyönyörű kézműves munka volt. Titkos zárral. Szétnyitotta, belül kettőjük képe és alatta a nevük, Anasztázia Romanov és András Vlad Drakula. Gyorsan egy utolsó csókot adott a fényképnek, majd táskájába tette a nyakláncot. Elterült a padon, kezeit széttárta, fejét félre fordította kicsit, ha valaki meglátja, csak egy részeg lányt lásson. És várta az első napsugarat, ami hamuvá porlasztja majd és végleg eltűnhet a történelem kusza szálai között a mai nap 2017 november 1-re virradóan.
