A disznó egykedvűen ült a saroglyán. Ő befejezte a világgal. Sose látja viszont göndörszőrű szerelmét, aki olyan szép süldő volt, amit disznó szem még nem látott a somogyi csordákban. Mikor tavasszal a bimbózó szerelmük virággá érett, követni akarták a természet szavát; na, akkor tört gerincbe a kani élete!
A poroszlók közben csak tették a dolgukat. A lábait egyenként a rácshoz kötötték, mielőtt kiszánkáztatták volna a várból a piactérre. A tömlöcben, ahol a rabság keserű moslékján tengődött, jókor kakaskelés idején, levették a csülkeiről a húszfontos golyóbist. A templom előtt alig világosodott, de már zsibongott az összegyűlt népség, katonaság az ingyen látványosságra. Néhány anya magasra emelte a kisbabáját; jól nézzék meg a vérpadot, hová jut az, aki rosszalkodik, s nem fogad szót a szüleinek. A várandósok még vártak evvel. Az izgatott gyerekek meg a hóhérbácsit lesték a vesztőhelyen, ahol a mester éppen a bajuszát törölte le a kupa bor után. A betanított pribékjeit csak aztán engedte ki a disznót a ketrecből. A pap szánta Kislakó Laci — a periraton, s a tárgyaláson is az állat a gazdája nevén szerepelt —, de kíváncsi volt, hogy mi vihette rá a disznót a borzasztó bűnre? A páter érezte, hogy a bűnös biztosan megnyugodott, s ha szánja, ami történt, majd megtisztult lélekkel röföghet a mennyei makkosban.
A rémülettől holttá vált sertés, nem is hallotta a lelkész szavát, mert bambára dermesztette a hóhér látványa. Ahelyett, hogy mondja az előírt háromszoros meaculpát, ahelyett csak szomorúan röfögött. Ezt a viselkedést a bírák hányaveti és arrogáns gesztusnak vélték, ezért a delikvens elvesztette még a maradék jóindulatukat is. Az ítélőmester utoljára latinul lelkére beszélt a disznónak, majd magyarul is elismételte. Aztán újra a pap szólt hozzá pár vigasztaló szót, hiszen mély humanista volt, s időnként maga is írogatott a Gesta Hungarorumba együgyű fabulákat. Hiába volt, mert a disznó mindebből egy kukkot sem értett. Szőke szempilláit verdesve értetlenül tekingetett szét a zajongó tömegen. Rettegett, s nem értette a szokatlannak nyüzsgést. A pap szavait komor, fenyegető dobpergés követte, majd a fekete taléros bíró kihirdette az ítéletet.
Kislakó Laci disznaja, fondorlatos, különös kegyetlenkedéssel elkövetett gyilkosság miatt, Béla urunk uralkodásának harmincegyedik évében, kötél általi halálra ítéltetik.
— Ez hülye — gondolta a disznó. — Mi az, hogy különös kegyetlenség? Hiszen még a főbíró is csak azt tette volna, amit minden tisztességes kan. Felforr a disznó vére, már, ha csak rágondót.
Azon a bizonyos reggelen, a kani a tavasz parancsára, éppen elkezdte szép szemű süldő szerelmét igazándiból udvarolni, mikor a marha kanász hozzávágta a fokosát. Csak azért, mer´a gazdája nem fizetett hágási pénzt.
— Mér´? A szerelem az már semmi? — folytak a disznó szeméből a düh szülte könnyek. — Hát persze, hogy felhasítottam a hasát, s ha már így esett, meg is taposgattam kicsinység —, de azért elmosolyodott magában.
Aztán lemondóan legyintett a szerelem mártírja, s kedvesére gondolt, mikor kilökték alóla a sámlit.
Egy pillanatra érezte a tokáját rántó kötelet, s szemében belevillant egy fehér fénnyel izzó villám. Még rugdosta párszor az üres levegőt, majd egy utolsó rándulással a mennyekbe visította immáron tiszta lelkét.
A tömeg várt még, hogy olcsón kimérik a disznó húsát. Nem tudták, hogy felesleges, mert a törvény tiltja a halálra ítélt bűnöző fogyasztását.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:52 :: kisslaki
